A legnagyobb rendőri készültséggel várják Davosban a globalizáció ellen tüntetőket<br/>

Vágólapra másolva!
A Világgazdasági Fórum éves közgyűlésének helyszínén, a svájci síparadicsomban, Davosban csütörtöktől a legszigorúbb biztonsági intézkedések között várják a gazdaság és a politika prominens személyeit. A svájciak minden óvintézkedést megtettek, hogy a tüntetők ne zavarhassák meg a tanácskozást, ennek ellenére számos összecsapásra számítanak.
Vágólapra másolva!


Fotó: Reuters
A rendőrök már várják a tüntetőket

A tüntetők állítólag szombaton akarják megközelíteni a tanácskozás helyszínét. Annak ellenére, hogy a rendőrök mindenkit ellenőriznek, aki a városba beér, több tüntető már megérkezett Davosba. A hadsereg szóvivője, Daniel Reist azt mondta: zavargásra számítanak. "Tudjuk, hogy a körülbelül 4000 emberből, aki békés szándékkal érkezik a városba, mintegy 300-400 erőszakos ember van, aki meg akarja zavarni a tanácskozást. Azonban rendkívül nehéz őket kiszűrni."

A Világgazdasági Fórum szervezői nyilvánvalóvá tették a svájciak számára: elvárják a hatóságtól, hogy megvédjék a befolyásos vendégeiket, és semmi se zavarhassa meg a tanácskozásukat. Azt mondták: bármiféle rendbontás nem a Világgazdasági Fórumra, hanem Svájcra fog rossz fényt vetni.

A tanácskozás miatt máris számos problémája akadt a svájciaknak. Az Egyesült Államokban például közleményt tettek közzé, miszerint egyelőre nem tanácsos Davosba utazni a várható tüntetések miatt. Ezzel jelentősen megcsappanhat a látogatók száma a síparadicsomban.

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(2001. január 7.)