Barak területeket csatolna vissza Izraelhez a Jordán nyugati partján <br/>

Vágólapra másolva!
Ehud Barak izraeli kormányfő szerint Izrael annektálná a Jordán folyó nyugati partjának egyes részeit, lebontaná a távol eső zsidó telepeket, és saját maga határozná meg országa határait, ha megvalósíthatatlanná válik a békemegállapodás a palesztinokkal.
Vágólapra másolva!

A lépések részei annak az egyoldalú "szeparálódási tervnek", amelyet Barak az utóbbi hónapokban többször emlegetett. Az elképzelés részleteiről egy ciszjordániai településen beszélt Barak, megemlítve azokat a településeket, amelyeket megtartana, ha a békekezdeményezések kudarcot vallanak.

Az AP anyagában kiemelte, hogy Barak várhatóan alulmarad Ariel Saronnal, a jobboldali ellenzék vezérével szemben a jövő heti kormányfői választáson. Barak ugyanakkor a hírügynökség szerint továbbra is befolyásos szereplője lesz az izraeli belpolitikai életnek, s akár a Saron kormány védelmi minisztere is lehet.

Megfigyelők szerint a "szeparálódási terv" ismertetésének az lehet az oka, hogy a kampánystratégák szerint ez az elképzelés létfontosságú szavazatokat hozhat Baraknak. Sok izraelinek, akik belefáradtak a palesztinokkal való hadakozásba, az egyoldalú elhatárolódási terv sokkal inkább vonzó, mint a véget nem érő béke tárgyalások.

El kell különülnünk a palesztinoktól - mondta Barak, aki úgy vélte, hogy 30-36 hónap alatt megvalósítható az elképzelés, amely szerint a zsidó telepesek 80 százaléka megmaradna izraeli fennhatóság alatt.

Közben a leköszönő izraeli miniszterelnök lemondott arról a tervről, hogy még az izraeli kormányfőválasztás előtt találkozzon Jasszer Arafat palesztin vezetővel. A hírt az izraeli közszolgálati rádió is megerősítette.

A rádió által megkérdezett miniszterelnökségi hivatalnokok különbözőképpen indokolták főnökük döntését, megemlítve az erőszak folytatódását és egy izraeli halálát, aki palesztinok lőttek agyon az észak-ciszjordániai Dzsenin mellett, valamint a kedden esedékes miniszterelnök-választás közelségét és a találkozó céljainak tisztázatlanságát.

Előzetes hírek szerint vasárnap tartották volna a Barak-Arafat csúcstalálkozót.

(MTI)

Korábban:

(2001. január 30.)