Menekült státuszt kapott Indiában a karmapa láma<br/>

Vágólapra másolva!
India megadta a menekült státust a 15 éves karmapa lámának, a tibeti buddhista vallás harmadik legmagasabb rangú vezetőjének. A karmapa láma tavaly év elején szökött meg otthonából.
Vágólapra másolva!

A 17. karmapa láma - aki kínai őrzőit kijátszva tiberi kolostorából hol gyalogosan, hol lóháton, Nepálon keresztül jutott el Indiába - jogi helyzetét Újdelhi mindeddig nem rendezte. A jelenleg egy Dharamszala melletti kolostorban élő láma csütörtökön kapta meg a menekült státust, visszaadták mozgásszabadságát, így zarándoklatokat tehet India-szerte buddhista szent helyekre.

A karmapa láma az egyetlen olyan tibeti buddhista szerzetes, akinek méltóságát mind a dalai láma, mind Peking elismeri. A kínai kormányt érzékenyen érintette a fiatalember menekülése, mivel általa kívánta legitimálni 50 éve tartó erőszakos uralmát Tibetben és ellensúlyozni a dalai láma befolyását.
A fiatal főpap Indiába érkezése után azt mondta, hogy Tibetben nincs vallási szabadság, és a tibeti kultúra pusztulóban van.

A karmapa láma érdekében a dalai láma járt közben, aki az 1959-es tibeti felkelés kudarca után menekült Indiába, és telepedett le a hegyi Dharamszalában. A dalai lámát csaknem 120 ezer menekült követte a határon át.

(MTI)

Ajánló: