A palesztinok tárgyalnának Ariel Saronnal <br/>

Vágólapra másolva!
Egy nappal az izraeli kormányfőválasztás előtt a palesztin vezetés közölte, hogy miniszterelnökké választása esetén kész tárgyalóasztalhoz ülni Ariel Saronnal. A palesztinok feltétele, hogy az izraeli jobboldal vezére tartsa tiszteletben mindazokat a kötelezettségeket, amelyeket elődei vállaltak a palesztin-izraeli viszály békés rendezésére vonatkozóan. A választások előtti közvélemény-kutatások szerint Saron 20 százalékponttal vezet a munkapárti Barak előtt.
Vágólapra másolva!

Ahmad Abdel Rahman, a palesztin kormány főtitkára hétfői rámalláhi sajtótájékoztatóján egyúttal bejelentette, hogy egy héten belül felveszik a kapcsolatot az Egyesült Államok republikánus elnökével, George W. Bushsal. A palesztin küldöttség, amelyet valószínűleg Nabíl Saat nemzetközi együttműködési miniszter vezet majd, arra fogja kérni az új washingtoni kormányzatot, hogy az Egyesült Államok ne adja fel a közel-keleti békefolyamatban betöltött védnökszerepét. A kormányfőtitkár megismételte, hogy a békefolyamatnak a megszállt területekről történő izraeli kivonulásról, valamint a palesztin menekültek sorsáról rendelkező ENSZ-határozatokon kell alapulnia.

Az izraeli választásról szólva Rahman elmondta, hogy a palesztin kormány kész tárgyalni a zsidó állam jövendő miniszterelnökével, bárki legyen is az, és hozzátette: a jobboldali Saront győzelme esetén tettei alapján fogják megítélni. Figyelmeztetett azonban: ha nem történik előrelépés, és Saron nem lesz hajlandó együttműködni, akkor a palesztinok számára nem marad más választási lehetőség, mint az ellenállás és az intifáda.

A ciszjordániai Fatah-frakció egyik magas rangú tisztségviselője a Reuters hírügynökségnek adott hétfői nyilatkozatában eleve értelmetlennek tartotta és elutasította a tárgyalást, sőt már a kapcsolatfelvételt is az izraeli héják vezérével. Marvan al-Barguti, aki a frakcióban uralkodó fő eszmeáramlat képviselője a brit hírügynökség szerint, a felkelést tartja az egyedüli járható útnak Saron megválasztását követően. Barguti úgy véli: könnyelműség lenne azt hinni, hogy Saron levetkőzi harcias képzeteit, és a békéért kezd munkálkodni.

A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint Saron tarolni fog a választáson, miután 20 százalékponttal vezet Ehud Barak leköszönő miniszterelnökkel szemben. Saron feltétlen támogatóinak számítanak az orosz származású izraeliek, amint azt Berl Lazar oroszországi főrabbi hétfőn Moszkvában közölte. A több mint egymilliós lélekszámú orosz közösség "Saron mellett áll", és "támogatja azt az alapelvet, hogy a terrorra erőszakkal kell válaszolni" - mondta Lazar, akit júniusban választottak meg főrabbinak az ultraortodox Lubavics-mozgalomhoz tartozó hászid zsidók.

Irak hétfőn mindkét izraeli miniszterelnök-jelöltet bűnözőnek nevezte, akik versenyeznek abban, hogy ártsanak a palesztin népnek. A palesztin nép ügye csak akkor rendeződhet, ha a bevándorolt zsidók távoznak a történelmi Palesztina területéről - olvasható a Babel című napilapban, amelyet az iraki diktátor legidősebb fia, Udaj Huszein irányít. A bagdadi újság szerint bármely jelölt arat is győzelmet, "amennyire csak lehetséges, fel fogja használni Izrael erejét, az imperialista támogatást és az arab széthúzást arra, hogy megvalósítsa a cionizmus kitűzött céljait".

(MTI)

Korábban:

(2001.02.04.)