Jugoszlávia csatlakozott a Varsói Nyilatkozathoz <br/>

Vágólapra másolva!
Jugoszlávia pénteken - 107. országként - csatlakozott a demokratikus rendszer nemzetközi fejlődéséről szóló, tavaly aláírt Varsói Nyilatkozathoz. A nyilatkozatot, amelynek nyomán létrejött az EBESZ keretei között működő Demokratikus Államok Közössége kezdeményezés, lengyel-amerikai sugallatra tavaly júniusban 106 ország írta alá az e témában rendezett varsói értekezleten.
Vágólapra másolva!

A közösség célja a demokrácia nemzetközi fejlesztése, tapasztalatcsere a demokratikus rendszer működésének akadályairól és segítségnyújtás azok leküzdésében. A jugoszláv csatlakozás pénteken Belgrádban történt meg. Goran Szvilanovics jugoszláv külügyminiszter ez alkalomból fogadta Henrik Slajfert, Lengyelország EBESZ-nagykövetét, aki úgy vélte, hogy a csatlakozás a változások elkerülhetetlenségét mutatja.

Slajfert kihangsúlyozta, hogy a kezdeményezés tagjainak erkölcsi és politikai kötelessége egymás támogatása, hogy elhárítsák a demokráciát fenyegető esetleges veszélyeket. Felszólította Jugoszláviát, hogy az EBESZ, az ENSZ és más nemzetközi szervezetek keretében a közös cél - demokratikus európai és nemzetközi berendezkedés - valóra váltásán munkálkodjon.

Szvilanovics elismerte, hogy a tavaly ősszel megalakult új jugoszláv vezetés továbbra is olyan kihívásokkal néz szembe, mint a szerb-montenegrói viszony rendezése, az ENSZ ideiglenes igazgatása alá vont Koszovó tartomány jövője, a dél-szerbiai helyzet rendezése, a nemzetközi kötelezettségek teljesítése - közte a hágai törvényszékkel való együttműködést -, az emberi jogok biztosítása, a hadsereg és a rendőrség reformja, a gazdaság átalakítása, valamint a szervezett bűnözés és korrupció elleni harc.

- Hosszú és nehéz út vár ránk, amíg elmondhatjuk majd, hogy Jugoszlávia demokratikus ország - idézte a B92 rádió internetes oldalán Szvilanovicsot.

Belgrádi híradás szerint Colin Powell amerikai külügyminiszter üdvözletben gratulált Szvilanovicsnak a nyilatkozat elfogadása alkalmából.

(MTI)

Ajánló:

(angol nyelven)

Korábban:

(2001. február 7.)