Clinton valószínűleg mégsem bérel luxusirodát Manhattanben <br/>

Vágólapra másolva!
Bill Clinton, emerikai ex-elnök nagy vihart kavart azzal, hogy állami pénzen, évi 800 ezer dollárért Manhattanben akart luxusirodát bérelni magának. Clinton, aki már több mint három hete kiköltözött a Fehér Házból, most azt fontolgatja, hogy inkább a jelentősen olcsóbb és szegényebb Harlemben bérelne irodát.
Vágólapra másolva!

Clinton eredeti terve az volt, hogy Manhattanben, a Carnegie Hall épületének felső szintjén bérel magának Central Parkra nőző irodát. Clinton leköszönése utáni irodájának - a korábbi távozó amerikai elnökök irodájához hasonlóan - bérleti díját az állam fizeti. Az évi 800 ezres manhattani bérleti díj többe kerülne az adófizetőknek, mint Clinton Fehér Házban töltött utóbbi négy éve- írja a BBC.

Az őt ért bírálatokat hallva Clinton azt fontolgatja, hogy inkább egy jelentősen olcsóbb környéken, Harlemben bérel irodát. Annak ellenére, hogy az utóbbi években Harlem újjáépítésen ment keresztül, még mindig nagyon szegény környéknek számít, és nehéz Manhattan előkelő negyedével összehasonlítani. A környék lakói is nagyon messze vannak attól a társadalmi rétegtől, ahová Clinton tartozni fog New Yorkban. A harlemi politikusok ugyanakkor szívesen vennék Clinton odaköltözését, már csak az ingatlanárakra való hatása miatt is, és valószínűleg az ott lakók is örülnének, hiszen Clinton Harlemben elsöprő győzelmet aratott, amikor utoljára indult az elnöki pozícióért.

Clinton rengeteg kritikát kapott az utóbbi időben. A Washington Post nyilvánosságra hozta, hogy Clintonék 28 ezer dollár értékben olyan bútorokat is elvittek a Fehér Házból, melyeket adományozók juttattak el a Fehér Házba, hogy annak állandó berendezését képezzék. A felháborodásra reagálva Clintonék sok bútort visszaszállítottak a Fehér Házba, és kénytelenek voltak a tavaly kapott elnöki ajándékok ellenértékét visszafizetni az ajándékozóknak.

Ajánló:

(angolul)