Kostunica: terroristákkal nem tárgyalunk <br/>

Vágólapra másolva!
Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök kedden ismét kizárta annak lehetőségét, hogy Belgrád a dél-szerbiai válság rendezése érdekében tárgyalásokba bocsátkozzon a térségben tevékenykedő szakadár albán fegyveresekkel. Csedomir Jovanovics, a kormányzó Szerbiai Demokratikus Ellenzék pártkoalíció szerb parlamenti frakcióvezetője szerint már voltak nem hivatalos kapcsolatok az UCPMB képviselőivel, akik "politikai vezetőként és nem katonai szervezet tagjaként mutatkoztak be".
Vágólapra másolva!

A dél-szerbiai helyzet a múlt év végén éleződött ki, miután a magát Presevo, Medvedja és Bujanovac Felszabadítási Hadseregnek (UCPMB) nevező albán szervezet támadásokat indított a jugoszláv biztonsági erők ellen a Koszovó menti biztonsági övezetben. Belgrád és az albánok jelenleg tárgyalásokat terveznek a helyzet rendezésére.

Kostunica arra hivatkozva utasította el az albán fegyveresekkel való tárgyalásokat, hogy a "terroristák diplomatává tétele" minden fél, így a nemzetközi közösség számára visszaüthet. Ezt az 1999-es franciaországi Koszovó-tárgyalásokkal és a mára leszerelt Koszovói Felszabadítási Hadsereg akkori politikai vezetőjével, Hashim Thaqi személyével vélte alátámasztani. Közvetve elvetette azt is, hogy az UCPMB politikai szárnyával (az ennek tekintett Presevo, Medvedja és Bujanovac Politikai Tanácsa képviselőivel) tárgyaljanak.

Kostunica elismerte, hogy a hasonló európai konfliktusok közül ilyen dolog történt például Észak-Írországban, de a dél-szerbiai albán közösség nem törvényes képviselőinek nevezte őket. Kostunica a "terroristákkal" való tárgyalás elutasítását nevezte a szerb és a jugoszláv kormány által a múlt héten elfogadott rendezési terv vezérelvének is.

Kostunica szavai némiképpen ellentmondanak Zoran Djindjics szerb kormányfő múlt heti nyilatkozatának, aki a rendezési terv elfogadásának napján nem zárta ki a gerillákkal folytatott tárgyalás lehetőségét.

Közben továbbra sem csillapodik a helyzet Koszovó déli részén. Kedd délután támadás ért egy szerbeket szállító autókaravánt, amely a koszovói nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) alakulatainak kíséretében Szerbia déli részéből a dél-koszovói Sztrpce szerb faluba tartott.

A támadás következtében egy szerb férfi életét vesztette, három pedig megsebesült. Valamennyien egy autóbuszban ültek. A támadók a dél-koszovói Banjica falu közelében délután négy óra körül automata fegyverekkel és távcsöves puskákkal tüzet nyitottak az ukrán katonák által kísért szerb járműoszlopra.

A környék lakosai ritkán mozdulnak ki falujukból KFOR-kíséret nélkül, ugyanis albán szélsőségesek gyakran támadják meg a szerbek járműveit. A banjicai támadás előtt néhány órával ugyancsak három szerb férfi sebesült meg: ők a Koszovó északi részén fekvő Zubin Potok közelében aknára futottak traktorjukkal. A sebesülteket - mindhárman testvérek - kórházba szállították.

Röviddel a robbanás után egy csomó ember sereglett össze az ENSZ Zubin Potokban lévő rendőrőrse körül. A sokadalom megpróbálta megrongálni az ENSZ egyik járművét, illetve megtámadott egy ENSZ-rendőrt is. A rendőrparancsnok beszélt a jelenlévők képviselőivel, majd ezután a tömeg feloszlott.

(MTI)

Korábban:

(2001. február 9.)