Szándékosan hajtott az emberek közé a palesztin buszsofőr<br/>

Vágólapra másolva!
Első kihallgatásán kiderült, Halil Abu Alba tudatosan hajtott a buszmegállóban várakozók közé. A férfi egyik hozzátartozójának haláláért akart így bosszút állni. Tettét több radikális palesztin szervezet is magára vállalta.
Vágólapra másolva!

Tudatosan és nem szellemi "rövidzárlat" hatása alatt hajtotta végre tettét, közölte Halil Abu Alba a buszos merénylő. Halil Abu Alba Szerdán Tel-Aviv közelében az általa vezetett busszal a megállóban várakozó emberek közé hajtott, nyolc ember halálát és többek sérülését okozva ezzel.

A merénylő az esetet követően az ellene folytatott hajsza alatt súlyosan megsérült és elvesztette egyik lábát. Első kihallgatásakor úgy nyilatkozott, hogy aznap reggel egy ilyen támadás végrehajtásának szándékával indult útnak.

A Jediót Ahronót izraeli lap szerint a férfi egy hozzátartozójáért állt bosszút, akit izraeli katonák öltek meg.

A 35 éves Abu Alba nem volt tagja egy radikális palesztin szervezetnek sem, ennek ellenére már több csoport jelentkezett a merénylet elkövetőjeként.

Jasszer Arafat palesztin elnök korábban azt nyilatkozta a támadással kapcsolatosan, hogy talán csak közlekedési szerencsétlenségről, nem pedig szándékos bűncselekményről van szó.

(MTI)