Tömeges házasságért telefonvonal Iránban<br/>

Vágólapra másolva!
Körülbelül 14000 pár részvételére számítanak a tömeges házasságokat szervezők Iránban. Teheránban vasárnap 850, hétfőn 700 pár mondta ki a boldogító igent. A közös ceremónia főleg olcsósága miatt népszerű. Nem elvetendő azonban az sem, hogy a szervezőktől egyebek mellett telefonvonalra szóló engedélyt is kapnak nászajándékba az ifjú párok.
Vágólapra másolva!

A boldog ifjú házasok

A legfelsőbb iráni vezető, Ali Khamenei Ajatollah képviselője, a rendezvény fő szervezője, Ahmed Bahraini elmondta, céljuk hogy házasságra bátorítsák a fiatalokat azzal, hogy tömeges, és főként olcsó ceremóniát tartanak. Mikor elkezdte a hasonló rendezvények szervezését - 1998-ban - még csak 300-an jöttek el, tavaly azonban már 1000 pár kötötte össze életét a tömeges ceremónián – közölte Bahraini.

A házasulandó párok mindegyike egy aranyérmét, a Korán egy másolatát, egy takarót, valamint egy telefonvonalra szóló engedélyt kap nászajándékként a szervezőktől. A friss házasokat meghívják még egy mulatságba is, ahol helyi zenekarok húzzák a talpalávalót. A szigorú törvények szerint férfiak és nők nem táncolhatnak egymással nyilvánosan, ezért csak a férfiak táncolnak, feleségeik és nő vendégeik tapssal bátorítják őket.

Iránban nem hivatalos adatok szerint a munkanélküliség mértéke meghaladja a 30 százalékot. Sok iráni ifjú nem házasodik meg 30 éves kora előtt, mivel nem tud megfelelő anyagi hátteret biztosítani családjának.

Ajánló:

angolul