Az ukrán elnök szerint nincs szükség rendkívüli állapot bevezetésére<br/>

Vágólapra másolva!
Leonyid Kucsma ukrán elnök szerint nincs szükség arra, hogy rendkívüli állapotot vezessenek be az országban. A tavaly ősszel kirobbant belpolitikai válságban többen az államfő távozását szorgalmazzák. Kucsma elnök azonban nem hajlandó önként lemondani.
Vágólapra másolva!

Leonyid Kucsma ukrán elnök szerint a jelenlegi, átmeneti időszakban a parlamentáris köztársasági államforma katasztrofális lenne Ukrajna számára, rendkívüli állapot bevezetésére azonban nincs szükség.

Az államfő a Fakti (Tények) című ukrán napilap olvasóival folytatott telefonbeszélgetésben - amelynek szövegét a lap pénteken tette közzé - emlékeztetett, hogy világszerte hatékonyabbaknak bizonyulnak az elnöki köztársaságok, mint a parlamentiek.

Az elnök kifogásolta az államhatalmi kultúra hiányát. Mint mondta, a parlament egy évig európai stílusban dolgozott, most viszont "az összeomlás szélén áll", folytatódnak a választás előtti harcok, a képviselők ismét nem akarnak semmiért felelősséget vállalni.

Kucsma ismételten kijelentette, hogy önként nem hajlandó lemondani. Kizártnak tartja annak eshetőségét, hogy rendkívüli állapotot kelljen bevezetni az országban - közölte az ukrán elnök.

A szeptemberben eltűnt Georgij Gongadze, egy internetes lap újságírója ügyében tavaly november vége óta egymást követik az elnököt is gyanúba keverő botrányok. Ennek nyomán Kucsma távozását követelő, országossá váló ellenzéki mozgalom
jött létre.Többen parlamentáris köztársaság megteremtését szorgalmazzák.

Viktor Juscsenko kormányfő szintén kizárta a belpolitikai válság erőszak alkalmazásával történő megoldását. Közölte: az elnök, a kormány és az "egészséges konstruktív erők ... kizárólag demokratikus úton" látják megoldhatónak az egyre bonyolódó belpolitikai helyzetet.

Megfigyelők emlékeztetnek rá: Kucsma elnök néhány napja a kijevi egyetemen tartott előadásában határozottan kijelentette, hogy "nincs válsághelyzet az országban", majd nem sokkal később, ugyanabban az előadásában azt hangoztatta, hogy az arra hivatott szervek és testületek mindent megtesznek a nemzetbiztonsági érdekek garantálásáért. Azt akkor nem mondta, hogy "nincs szükség rendkívüli állapot bevezetésére".

(MTI)