Havel elhagyta a kórházat <br/>

Vágólapra másolva!
Václav Havelt szombaton délelőtt hazaengedték a kórházból. A 64 éves cseh államfőt krónikus hörghuruttal és tüdőgyulladási jelekkel majdnem két héten át a prágai Központi Katonai Kórházban kezelték.
Vágólapra másolva!

Ilja Kotík, az államfő személyes kezelőorvosa elmondta, hogy Havel tüdeje már rendben van, oxigénellátása ismét normális. "Az elnöknek még néhány napig pihennie kell, ezért otthon kezelik a Lány kastélyban. A következő napokban elsősorban légzőgyakorlatokat kell végeznie" - mondta Kotík.

Ladislav Spacek elnöki szóvivő szerint a házi kezelés nem fogja akadályozni Havelt abban, hogy dolgozzon, politikusokat fogadjon. Elsőként várhatóan Rudolf Schuster szlovák államfő fogja felkeresni, aki csütörtökön és pénteken kétnapos hivatalos látogatást tesz a Cseh Köztársaságban. Havel és Schuster valószínűleg csütörtökön találkozik.

Havel már a héten, még a kórházban fogadta George Robertsont, a NATO főtitkárát. Az elnök szóvivője beismerte, hogy a majdnem egyórás tárgyalás és az azt követő rövid sajtóértekezlet igen kimerítette Havelt. A cseh államfő közel-keleti körútja során betegedett meg, ezért látogatását meg kellett szakítania, és a kuvaiti emír különrepülőgépén idő előtt visszatért Prágába, ahol azonnal kórházba szállították.

Havel 1996-ban súlyos tüdőműtétnek vetette alá magát, amikor egy rákos daganat miatt el kellett távolítani jobboldali tüdejének a felét. A műtét következtében Havel szervezetének ellenálló képessége nagyon meggyengült, és azóta az elnök igen gyakran beteg. Már három alkalommal volt súlyos tüdőgyulladása. Az orvosok szerint Havel minden megbetegedése életveszélyes. Tavaly a cseh elnök három ízben szorult többnapos kórházi kezelésre.

(MTI)