Hétfőn délután dönt a Munkapárt arról, hogy részt vesz-e az izraeli kormányban<br/>

Vágólapra másolva!
Hétfő délután dől el, alakít-e nagykoalíciót a Munkapárt és a jobboldali Likud Párt Izraelben. A szociáldemokrata beállítottságú Munkapárt több vezető politikusa ellenzi a szövetséget a Likuddal. Ennek ellenére várható, hogy megszületik az együttműködés.
Vágólapra másolva!

Izraelben a Munkapárt hétfőn dönt arról, hogy koalícióra lép-e a konzervatív Likud-tömörüléssel, vagy ellenzékbe vonul. A szociáldemokrata irányultságú párt központi bizottsága hétfő délután ül össze, hogy döntsön a kormányban való szerepvállalásról.

Olyan vezető szociáldemokraták, mint Joszi Beilin igazságügy-miniszter és Slomo Ben Ami külügyminiszter elutasítják, hogy nagykoalíciót alkossanak Ariel Saronnal, az izraeli választások győztesével, de várakozások szerint a munkapártiak végül is megszavazzák a koalíciót.

Ha ez így lesz, a munkapárti Simon Peresz lesz az új külügyminiszter. Az izraeli rádió beszámolt róla, hogy a központi bizottság várhatólag a párt ideiglenes vezetőjének is megválasztja a 77 éves Nobel-békedíjas politikust.

Korábban már egyszer úgy tűnt, megalakul a nagykoalíció. A Munkapárt nemrég leköszönt vezére, a távozó miniszterelnök, Ehud Barak elfogadta a neki felajánlott védelmi miniszteri posztot. Később azonban mégis visszautasította a nagykoalícióval együtt, és lemondott politikai tisztségeiről is.

(MTI)