Májusban tárgyalják a Csehországban letartóztatott magyar tüntetők ügyét<br/>

Vágólapra másolva!
A prágai I. kerületi bíróság május 14-én tárgyalja annak a hat magyar állampolgárnak az ügyét, akiket hatóság ellen elkövetett erőszakkal vádol a cseh ügyészség. A vád szerint ezt a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap elleni szeptemberi prágai tüntetések alkalmával a rendőrökkel szemben követték el a magyarok.
Vágólapra másolva!

Zdenka Galková államügyész szerint a hat magyar állampolgár - négy férfi és két nő - szeptember 26-án a Vencel téren macskakövekkel dobálta meg a rendőröket. A hatályos cseh törvények szerint ezért egytől öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Galková megjegyezte: egyelőre nem lehet tudni, hogy a magyarok, valamint a más, hasonlóan megvádolt külföldiek elleni perekre egyáltalán sor kerül-e.
A perek megtartásának alapvető feltétele, hogy a vádlottak átvegyék a bíróság írásos felszólítását. Ha ez nem történik meg, a pereket távollétükben sem tarthatják meg. Ilyen okból már februárban áprilisra halasztották egy lengyel és két spanyol tüntető perét.

Egy szintén megvádolt dán tüntető rossz egészségi állapotára hivatkozva nem jelent meg a bíróság előtt. Ugyanakkor a dán Mads Traerup ügyében már megszületett a döntés: a 18 éves gimnazistát a bíróság felmentette a hatóság elleni erőszak vádja alól.

Tavaly szeptember végén mintegy 15 ezer ember tüntetett Prágában a globalizáció ellen. Az utcai összecsapások idején a rendőrség majdnem ezer személyt tartóztatott le, akik egyharmada külföldi állampolgár volt. Mintegy húsz személy ellen végül vádat is emeltek.

(MTI)

Korábban:

(2000. szeptember 20.)