Milosevicset csalással vádolják<br/>

Vágólapra másolva!
Hivatali ideje alatt elkövetett csalással vádolják a volt jugoszláv elnököt. Milosevics állítólag hamis iratok révén jutott Belgrád közelében luxusvillához. Milosevics körül egyre inkább szorul a hurok. Múlt szombaton letartóztatták titkosrendőrségének volt főnökét, Rade Markovicsot. Markovics ellen ellenzékiek meggyilkolása és elrablása miatt folynak vizsgálatok.
Vágólapra másolva!


Fotó: Reuters
Milosevicset egyelőre csalással vádolják

Dusan Mihajlovics, szerb belügyminiszter a B92 rádiónak elmondta, Milosevicsnek nem állt volna jogában megszerezni az említett ingatlant. A belügyminiszter nem közölte, mikor hallgatják ki a volt elnököt. A tudósítók szerint a következő néhány napban kerülhet sor a meghallgatásra.

Egyre szorul a hurok Milosevics körül. A múlt szombaton letartóztatták volt rendőrfőnökét, Rade Markovicsot is. A volt diktátor ellen számos más ügyben is folyik vizsgálat, például politikai menekültek eltűnése vagy meggyilkolásukra való utasítás miatt. A belügyminiszter szerint ennek kivizsgálása több időt és erőfeszítést igényel.

Milosevics, az Egyesült Nemzetek által háborús bűnökkel vádolt személyek listáját is vezeti. Vojiszlav Kostunica jelenlegi elnök nem támogatja elődjének kiadatását. Ennek ellenére a szerb hatóságok ígéretet tettek arra, hogy otthon, bíróság elé állítják Milosevicset.


Fotó: Reuters
Markovics letartóztatása volt az első lépés

A volt titkosrendőr ellen azonban számos más gyilkosság illetve emberrablások ügyében folynak vizsgálatok. A szerbiai demokratikus ellenzék (DOS) parlamenti vezetője, Csedomir Jovanovics szerint Markovics letartóztatása nem az utolsó lépés a törvényes rend helyreállításában. "Egy olyan út része, amelynek végén, hitem szerint magához Szlobodan Milosevicshez fogunk eljutni" - mondja Jovanovics.

Ajánló:

(angolul)