Európa a száj- és körömfájás vírus elterjedésétől retteg<br/>

Vágólapra másolva!
Egész Nagy-Britanniában diagnosztizáltak néhány száj- és körömfájásban szenvedő állatot. A vírus elterjedésétől tartva országszerte kényszervágásra ítélik sertések, marhák és birkák ezreit. A szigetországból még egyelőre nem terjedt tovább a kór, ám az európai farmerek drámai intézkedésekkel igyekeznek megelőzni a betegséget.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Királyságban száj- és körömfájás vírus terjed, a diagnosztizált betegségek száma eddig 12, de a farmerek a legrosszabbtól tartanak. Tömegesen vágják le a veszélyeztetett állatokat, és égetik el azok tetemét. Eddig körülbelül 7000 állatot ítéltek kényszervágásra: 3500 birkát, 1600 disznót és 1800 marhát.

A Farmerek Nemzeti Egyesületének vezetője felhívást intézett az emberekhez hogy maradjanak távol a vidéktől. Közben a szupermarketek vezetői – a pánik elkerülése érdekében - igyekeznek hangsúlyozni, hogy megfelelő mennyiségű húst raktároznak. A vírus miatt több tervezett esemény megrendezését is elhalasztották, sőt néhány iskolát is bezártak hétfőn.

A teljes exporttilalom sem nyugtatja meg az EU-t

Hétfőn Nagy-Britannia bejelentette EU partnereinek, hogy az élőállat exportot addig szünetelteti, amíg az ország teljesen meg nem szabadul a betegségtől. A szigetország egész világra kiterjedő önmaga kezdeményezte exporttilalma azt jelenti, hogy egy külön EU-embargó gyakorlatilag szükségtelen, de az Európai Unió vezető állatszakértői kiterjesztenék a tilalmat.

Az Unió vezető állatorvosai arra készülnek, hogy megvitassák a Nagy-Britanniában krízist okozó száj- és körömfájás vírus terjedésének problémáit. Megfontolják, hogyan lehet megakadályozni, hogy a betegség átterjedjen a kontinensre.

Az EU húskereskedelemi társaságának vezetője, Jean-Luc Meriaux szerint, ha a járvány átterjedne a kontinensre, az "abszolút katasztrófa" lenne, súlyosabb a kergamarha-kór okozta gondoknál.

Hollandia és Németország megelőző intézkedései a legdrasztikusabbak

Bár Nagy-Britanniát kivéve Európában még nem diagnosztizálták a betegséget, számos európai ország sürgős szükségintézkedéseket vezetett be, hogy megvédje állatállományát - írja a BBC.

Hollandiában és Németországban történtek talán a legdrámaibb megelőző intézkedések. Itt újonnan importált állatok ezreit vágták le, együtt olyan hazai állatokkal, amelyek érintkezésbe léphettek velük. Németországban 4300 birkát, szarvasmarhát, sertést, sőt még szarvast is kényszervágásra ítéltek egy olyan farmon, amely kapcsolatba került az Egyesült Királysággal.

Belgiumban minden Nagy-Britanniából érkező járművet fertőtlenítenek, amelyet állatszállításra használtak. Franciaországban a hatóságok az utóbbi 30 napban 47 000, Angliából érkező állat eredetét nyomoztatták le.

Ajánló: