A jobboldali populista Jörg Haider újra támadja a zsidókat és az Európai Uniót

Az osztrák Szabadságpárt tavaly lemondott elnöke keményen kritizálta ellenfeleit. Haider hamvazószerdai beszédében hevesen bírálta Thomas Klestil államfőt, a koalíciós partner Osztrák Néppártot, a szociáldemokratákat, a baloldalt és a zsidó hitközséget. Az Európai Unió sem úszta meg verbális támadás nélkül. A szélsőjobbos elveiről ismert párt veszített népszerűségéből amióta kormányon van .

A felső-ausztriai Riedben 2200, zömmel idősebb FPÖ-követő fejenként 150 schillingértt egy sör és egy hering mellett hallgathatta Haidert. A párt nem hivatalos vezetője kemény kritikával illette szinte valamennyi ellenfelét.

A hangot a Haider előtt szóló Hans Achatz tartományi FPÖ-főnök adta meg, aki egyebek között kijelentette: egyetlen további fillért sem költhet a kormány a nácizmus áldozatainak kárpótlására a nép beleegyezése nélkül.

Achatz után Haider szólt az egybegyűltekhez. A szivacsos agysorvadás járványról kijelentette: erről nem az osztrák állatok tehetnek, hanem a "brüsszeli szarvasmarhák". A jelenlegi kormány létrejöttét, és főleg az FPÖ bevonását az utolsó pillanatig ellenző szövetségi elnököt ellenkezéséért kemény kritikával illette. Alexander Van der Bellent, a zöldek nagy tekintélynek örvendő elnökét "a nemzet altatójának" nevezte.

A legnagyobb sikert a hívek körében Haider az ORF állami rádió- és tévétársaságról és a zsidó hitközségről nyilatkozva aratta. Az ORF-ről kijelentette: az FPÖ gondoskodni fog arról, hogy felszámolják az ott működő baloldali sejteket, s végre tárgyilagos legyen a tájékoztatás. A hitközségből Ariel Muzicant elnököt vette célba azzal, hogy "nem is érti, hogy lehet ennyi vaj a fején annak, akit Arielnek hívnak".

Végül a koalíciós partner ÖVP került sorra, amelyet Haider szerint az FPÖ a kormányalakítással "életre csókolt", miután az addig a baloldallal közösen tette tönkre az országot. "Az ÖVP-ben sokan még mindig nem értették meg, amit kell, s meg kell tanítanunk őket arra, hogy hogyan kell ezt az országot az emberek érdekében megváltoztatni" - mondta.

Haider, a mai jobboldali populista FPÖ létrehozója tavaly tavasszal, a kormány megalakulása után - miután kiderült, hogy helyzete ott teljességgel tarthatatlan - távozott elnöki tisztségéből, de máig a párt irányítója. Az FPÖ népszerűsége, amely főleg a radikális ellenzékiségen alapult, erősen megsínylette a kormányzati szerepvállalást. A párt gyengén szerepelt az azóta tartott burgenlandi és stájerországi tartományi választásokon, s rossz kilátásokkal indul a március végén tartandó bécsi választásokon is. Bécsben a felmérések szerint mintegy 25 százalékot veszített szavazataiból.

(MTI)

Ajánló:

(német, angol) Az [origo] Haider-dossziéja