Milosevics ügyvédjelöltje szerint nincs bizonyíték a volt jugoszláv elnök ellen<br/>

Vágólapra másolva!
Valószínűleg Toma Fila belgrádi ügyvéd látja el Szlobodan Milosevics védelmét, amennyiben vádat emelnek a volt jugoszláv elnök ellen. Fila szerint azonban Milosevics ellen jelenleg nincs semmilyen bizonyíték.
Vágólapra másolva!

"Lehet, hogy Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök egy napon valóban nemzetközi törvényszék elé kerül, de jogi szempontból egyelőre fabatkát sem ér mindaz, amit bizonyítékként próbáltak összekaparni ellene" - mondta Toma Fila belgrádi ügyvéd a Corriere della Serának adott nyilatkozatában.

A lap belgrádi keltezésű, vasárnap megjelent interjújának bevezetőjében megállapítja, hogy Filát az "Ördög ügyvédének" nevezi a közvélemény. A macedón származású, nagy hírű jogászdinasztia sarja védte eddig a balkáni háború legfőbb bűnöseit, ügyfelei között volt Zeljko Raznatovics, a hírhedt Arkan parancsnok, aki számos etnikai vérengzésnek volt a főszereplője, vagy Momcsilo Krajisznik boszniai szerb vezető. Az interjúalany egyelőre nem erősíti meg a híreszteléseket, amelyek szerint ha Milosevics ellen vádat emelnének, őt kérnék majd fel a védelem képviseletére. Ezt engedi sejtetni azonban az is, hogy - mint az ügyvéd maga is elismeri - a bukott jugoszláv elnök naponta felhívja őt telefonon, olykor pedig saját lakásán beszél meg vele találkozót konzultáció céljából.

Toma Fila az olasz napilapnak közölte: egyelőre nem tudnak vádat emelni Milosevics ellen, mert bármilyen nagy feneket kerítettek is a volt diktátor elleni jogi fellépésnek, semmilyen kézzelfogható bizonyítékot nem sikerült összeszedni ellene. A vádlók kezdőlépésként megpróbálták elhitetni a közvéleménnyel, hogy bizonyítékokat találtak, amelyekből kiderül: Milosevics sokkal súlyosabb tetteket követett el, mint Adolf Eichmann, a volt náci háborús bűnös. Ehhez képest csak a Svájcba menekített - az ügyvéd szerint nevetséges értékű - aranyról sikerült valamit megtudni. Ezen kívül talán még azt lehet ellene felhozni, hogy egy ház vásárlásakor nem fizetett ki egy kisebb összegű átiratási díjat - tette hozzá Toma Fila.

Az ügyvéd elhibázottnak tartja azt a módszert, ahogy a Nyugat rács mögé próbálja juttatni Milosevicset. "Nem vezet eredményre ugyanis, ha a szerb népet azzal zsarolják: vagy átadjátok Milosevicset, vagy elzárjuk a segélyek csapját! Az átlagember nem a volt vezérében véli felismerni a háborús bűnöst, hanem az országot szétbombázó NATO-ban, Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszterben" - véli Fila.

Az ügyvéd a vádlók helyében "egyszerűsítené" a dolgot. Szerinte először hihetően kellene meggyőzni a közvéleményt arról, hogy Milosevics tönkretette Szerbiát, a többit pedig a "hagyományra kellene bízni". Vagyis a vádlottat be kellene zárni egy szobába egy megtöltött pisztoly társaságában. Negyedóra múlva aztán ki kell nyitni újra az ajtót... Ha pedig ez túlságosan brutális módszernek tűnne, a "kifárasztás" taktikájával élve, el kellene szigetelni Milosevicset, aki ellen örökös háziőrizetében nem is lenne szükség bírósági eljárásra - javasolja az olasz lapnak adott interjújában az Fila.

(MTI)

Korábban:

(2001. március 2.)