Kubai ellenzékiek népszavazást követelnek <br/>

Vágólapra másolva!
Kubai ellenzékiek egy csoportja felhívást tett közzé, amelyben azt követelik, hogy írjanak ki népszavazást a törvénykezés demokratizálásáról a karibi szigetországban.
Vágólapra másolva!

Az AFP francia hírügynökséghez eljuttatott dokumentumot 116 ellenzéki írta alá. A felhívás szerzői emlékeztetnek arra, hogy a kubai alkotmány értelmében ha legalább 10 ezer választásra jogosult állampolgár támogatja a népszavazás kiírását, úgy a referendum megrendezése lehetővé válik.

Fotó: Rafael Peres

Fidel Castro, aki reformokról hallani sem akar

Az ellenzék már az elmúlt évben is megpróbálta hallatni hangját, de Castronak kapóra jött a hajótörött Elián Gonzales kiadatási ügye, amellyel a Kubaiak hazafias érzelmét fokozhatta fel oly mértékben, hogy a demokráciát követelő ellenzék hangja belefulladt az Egyesült Államokat szidalmazók kórusába.

(MTI)

Korábban:

(2000. augusztus 30.)