Közmunkára ítélték a prágai globalizáció ellenes tüntetés egyik résztvevőjét<br/>

Vágólapra másolva!
Négyszáz óra közhasznú munkára ítélt egy prágai bíróság egy cseh fiatalembert, aki részt vett a tavaly szeptember végi prágai globalizáció ellenes tüntetésen. David Svoboda és testvére, Jirí a tüntetések idején macskakövekkel és üvegpalackokkal dobálták meg a rendőröket, a hatóságok ezért indítottak ellenük bűnvádi eljárást.
Vágólapra másolva!

Jirí még fiatalkorú, David viszont már felnőtt, ezért az ő ügyében a bíróság határozott. Jaroslav Pytloun államügyész közölte, hogy az ítélethozatalra ezúttal a vádlott újbóli meghallgatása és nyílt bírósági tárgyalás nélkül került sor, amit a hatályos cseh törvények bizonyos esetekben lehetővé tesznek.

David Svobodának a 400 óra közmunkát jelenlegi állandó lakhelyén kell majd ledolgoznia. Arról, hogy konkrétan mit kell csinálnia, a helyi szervek döntenek.

Tavaly szeptember végén 15 000 ember tüntetett Prágában a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap politikája ellen. Az utcai összecsapások idején a rendőrök majdnem ezer személyt letartóztattak, egyharmaduk külföldi -köztük több mint húsz magyar - állampolgár volt.

Húsz személy ellen bűnvádi eljárást indítottak a cseh hatóságok. A megvádoltak között hat magyar állampolgár is van, akik nyilvános perére május 14-én Prágában kerül sor.

(MTI)