Milosevics-hívek az SDU székházát támadták Belgrádban <br/>

Vágólapra másolva!
Álarcos támadók rontottak be pénteken egy mérsékelt szerbiai párt, a Szociáldemokrata Unió (SDU) belgrádi székházába, szétverték a berendezést, és ütlegelték az ott tartózkodókat. Négy ember megsérült, ketten súlyosan.
Vágólapra másolva!

Az incidensről Zsarko Koracs SDU-elnök számolt be, aki egyben szerb miniszterelnök-helyettes és parlamenti képviselő a jugoszláv szövetségi törvényhozásban. Koracs szerint Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök hívei rohanták meg a Belgrád belvárosában álló épületet. Az öt-hat fiatalemberből álló csoport a délután közepén rontott be a pártszékházba. A támadók, akik arcukat sállal takarták el, botokkal kezdték ütlegelni a bent lévőket, szétzúzták az irodai berendezések és a bútorok túlnyomó részét. Koracs véleménye szerint a régi rendet visszasírók reagáltak így a Szerbiában végbemenő változásokra.

Koracs szókimondó bírálója Milosevicsnek, és kimagasló békeharcos, aki az októberben megbuktatott jugoszláv elnök letartóztatása és a hágai ENSZ-törvényszéknek való kiadatása mellett kardoskodik.

(MTI)

Korábban:

(2001. március 8.)