Egy egyiptomi idegenvezető turistákat ejtett túszul<br/>

Vágólapra másolva!
Egyiptomban egy helyi idegenvezető 4 német turistát ejtett foglyul, és megölésükkel fenyegetőzik. Ezzel próbálja kikényszeríteni, hogy német felesége vigye vissza gyermekeiket Németországból.
Vágólapra másolva!

Négy német túszának megölésével fenyegetett Egyiptomban az a helyi idegenvezető férfi, aki hétfő este turistákat fogott el, így próbálván kikényszeríteni azt, hogy elhidegült német felesége vigye vissza gyermekeiket Németországból Egyiptomba.

Az elszántnak tűnő 45 éves terrorista azt monda, hogy nincs más választása: vagy visszakapja gyerekeit, vagy meghal.

Az egyiptomi rendőrség közlése szerint a feleség egy házastársi veszekedés után három közös gyerekük közül a két fiatalabbikkal másfél évvel ezelőtt Németországba távozott. A legidősebb, középiskolába járó lányuk Egyiptomban maradt apjával.

Az idegenvezető azzal vádolja a német hatóságokat, hogy meggátolták a közte és a felesége közötti egyezség létrejöttét. A férj szerint "a németek nem akarják azt, hogy úgy tűnjön: meghátráltak egy egyiptomi előtt".

Az állítólag pisztollyal és gránátokkal felszerelkezett túszejtő korábban elutasította Németország kairói nagykövetségének közvetítését. A Reuters legfrissebb, szerdai híre szerint azonban már tárgyalások kezdődtek a túszejtő és a biztonsági erők képviselői között a déli fekvésű Luxor térségében. A túszok egyike telefonon annyit közölt, hogy egy kis helyiségben vannak, van mit enniük, és jó a közérzetük, a túszejtő nem viselkedik erőszakosan velük.

Az egyiptomi belügyminisztériumhoz közel álló források szerint a túszejtés indítéka kizárólag családi jellegű, az ügynek nincsen politikai vetülete.

(MTI)