Folytatódnak az összecsapások az albán gerillák és a macedón rendőrök között <br/>

Vágólapra másolva!
Miközben a jugoszláv erők szerdán visszatértek a Koszovó menti biztonsági övezetbe, a határ túloldalán fekvő Macedóniában nem csillapodott a feszültség: Tetovo környékén macedón rendőrök és albán fegyveresek vívtak tűzpárbajt, a városban pedig ez utóbbiakat támogató tömeg tüntetett.
Vágólapra másolva!

A belgrádi média jelentése szerint szerda délelőtt súlyos harcok törtek ki albán szélsőségesek és a macedón rendőrség között az ország észak-nyugati részén fekvő Tetovo közelében. A tűzpárbaj a várost övező dombokon, a Koszovóba átnyúló Sar-hegység alján folyik. A Tanjug jugoszláv hírügynökség a tetovói tévétől úgy értesült, hogy az összecsapás a város központjától fél kilométerre, a Lena folyó által vájt kanyonban zajlik. Áldozatokról nem érkezett jelentés.

Tetovóban déltájban több ezer albán vonult a főtérre, hogy tüntetésen biztosítsa támogatásáról a macedón biztonsági erőkkel három hete összecsapásokat kezdett albán fegyvereseket. A tüntetők a tavalyelőtt hivatalosan feloszlatott albán Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) jelvényével ellátott zászlókat tartanak magasba, és a város határából beszűrődő fegyverropogásra "UCK, UCK" kiáltásokkal válaszolnak.

A Beta hírügynökség jelentése szerint a tüntetők bántalmazták az egyik szkopjei tévé operatőrét és összetörték felszerelését. A tetovói kórház nem volt hajlandó mentőautót küldeni a helyszínre, mondván: minden kocsija a harcok közelében tartózkodik.

A tetovói megmozdulás megfigyelők szerint a macedóniai albánok előző napi 20 ezres szkopjei béketüntetésével szembehelyezkedő ellentüntetés. Ez utóbbi résztvevői a Beta tudósítójának elmondták, hogy alkotmánymódosítás végett kívánnak nyomást gyakorolni a macedón kormányra. A macedónai albánok egy része közismerten azt követeli, hogy az ország lakosságának negyedét - albán állítások szerint harmadát - kitevő albán közösséget a macedón mellett ismerjék el államalkotó nemzetként. A szkopjei kormányzat ezt elutasítja.

A jugoszláv haderő szerda reggel kezdte meg visszatérését a Koszovó menti biztonsági övezetbe, hogy elvágja az ott tevékenykedő albán szélsőségesek összeköttetését macedóniai társaikkal.

(MTI)

Korábban:

(2001.03.14.)