Ciánper: az Aurul szerint túlzó a magyar állam követelése<br/>

Vágólapra másolva!
A tiszai ciánszennyezést okozó Aurul egyik vezetője "szédítőnek" tartja a magyar állam 29 milliárd forintos kárigényét (erről a Magyar Hírlap szerdai címlapja közölt információt). A magyar kormánybiztosi iroda szóvivője ugyanakkor kifejtette: a kár tényleges nagysága lényegesen meghaladja a 29 milliárd forintot.
Vágólapra másolva!

A nagybányai Aurul ausztrál-román vegyes vállalat vezetése túlzónak tartja Magyarország kárigényét a tavaly év elején okozott ciánszennyezés miatt. A társaság jelenleg bármiféle kártérítés fizetésétől elzárkózik.
Ben Munteanu, a nagybányai vállalat termelési igazgatója tegnap a Mediafax román hírügynökségnek adott nyilatkozatában "szédítőnek" nevezte a Magyarország által megfogalmazott 110 millió eurós kárigényt. - A kár valós nagyságát egy olyan nemzetközi tanulmány alapján fogják megállapítani, amelynek összeállításában román és egyes nemzetközi illetékes hatóságok vesznek részt. A Magyarországon emlegetett összeg túlságosan nagy ahhoz képest, mint ami károkozásban történt - mondta.
Munteanu leszögezte, hogy az Aurul jelenleg elzárkózik attól, hogy bármiféle kártérítést fizessen a magyar államnak.
Az Aurul illetékes vezetőjének reagálásából úgy látszik, a cég elismeri a károkozást, és vállalja a felelősséget is, csupán a kártérítés nagyságát vitatja - nyilatkozott tegnap a Magyar Hírlapnak Montsko Éva, a Tisza-Szamos Kormánybiztosi Iroda szóvivője.
A Szecskay Ügyvédi Iroda felszólítása a kárigény megnevezése mellett tartalmazta azt is, hogy a megfelelő műszaki berendezések felszereléséig a vállalat függessze fel az arany és az ezüst kivonását, s a zagytározó használatát a térségben. Az igény elutasítása esetén a magyar állam megindítja a peres eljárást - állt az ügyvéd felszólító levelében.
A Magyar Hírlap kérdésére Monstko Éva utalt arra is, hogy a kár tényleges nagysága lényegesen meghaladja a 29 milliárd forintot. Összegét nagyon alapos szakértői elemzéssel számították ki, s csak a már kimutatható, feltétlenül igazolható tételeket vették figyelembe.
A szóvivő hozzátette: az alperesnek természetesen joga van ahhoz, hogy a bíróságon előadja érveit, és szakértői bizonyítást kérjen.

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Az [origo] összeállítása

Korábban:

(2001. március 2.)