Taxisblokád kezdődött a szófiai parlament körül egy gyermekgyilkosság miatt<br/>

Vágólapra másolva!
Több mint kétezer taxis alkotott blokádot pénteken a szófiai parlament épülete körül, hogy így tiltakozzon egyikük 3 és fél éves gyermekének meggyilkolása miatt. Ivan Kosztov bolgár miniszterelnök a parlament ülését félbeszakítva jelentette be, hogy elraboltak egy kisfiút édesanyjától óvodába menet, majd sürgős tanácskozásra hívta össze a fontosabb tárcák vezetőit, valamint a parlament elnökét.
Vágólapra másolva!

A gyerek holttestét egy szófiai park tavában találták meg.

A taxisokhoz még legalább négyezren csatlakoztak, akik a kormány lemondását követelték az alvilággal való állítólagos összejátszás miatt. A tüntetők előbb Vaszil Vaszilev országos rendőrfőnököt fütyülték ki, aki megpróbálta lecsitítani a tömeget, majd magát Kosztovot, aki elutasította azt a feltételezést, hogy a törvényhozásban lesz valaki, aki megvédi majd a kisfiú gyilkosát. Az állami rádió jelentése szerint Emanuil Jordanov belügyminiszter megszakította belgiumi látogatását és még pénteken hazatér.

Az elmúlt hónapokban a szófiai kabinet a támadások kereszttűzébe került, mivel egyre nagyobb méreteket ölt a bűnözés az országban. Belügyi statisztikák szerint tavaly 4,9 százalékkal nőtt a bűnözési ráta 1999-hez képest. Az idén már 10 embert öltek meg merényletekben, köztük a bolgár alvilág több ismert alakját.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)