A NATO egyre gyakrabban avatozik a konfliktusokba<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A NATO jelenleg újragondolja a KFOR békefenntartók szerepét Koszovóban. Az első reakciójuk az volt, hogy szigorúan a KFOR elé kitűzött feladatokat hajtsák csak végre - vagyis kizárólag csak Koszovón belül mozoghatnak a békefenntartók -, tehát legfeljebb felrobbantják a határhoz vezető utakat, hogy ne lehessen megközelíteni Koszovót. Azonban az elhúzódó macedóniai harcok miatt lépnie kell a KFOR-nak is.

Miután a békefenntartók is összeütközésbe kerültek az albán gerillákkal, egyre több békefenntartó csapat a macedón határ mellé vonul át, ahol a leggyakoribban az összetűzések. A NATO korrigálja az ütközőzónát is, így lehetővé válik, hogy a jugoszláv biztonsági erők megakadályozhassák a nem kívánt személyek beszivárgását. Bár ez a döntés nem kockázatmentes, hiszen ezzel a NATO magára haragíthatja az albánokat, mégis ez tűnik a legjobb megoldásnak arra, hogy az albán gerillák harca ne terjedhessen át újabb területekre.