Az orosz elnök NATO-beavatkozást sürget Macedóniában<br/>

Vágólapra másolva!
Az éjszakai fegyvercsend után hétfő délelőtt ismét tűzpárbajt vívtak a macedón biztonsági erők a Tetovo környéki albán lázadókkal, akik a várost körülvevő magaslatokon építették ki állásaikat. Míg Rudolf Scharping német védelmi miniszter kizárta a NATO beavatkozását Macedóniában, Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte: a nemzetközi közösség szükség esetén akár erő alkalmazásával vessen véget az albán felkelésnek Macedóniában.
Vágólapra másolva!

A Macedóniában kialakult konfliktus okai, részvevői
Ha tudni szeretné, melyik két szervezet küzd a térségben, mik a gerillák céljai, mekkora a támogatottságuk, akkor olvassa el erről szóló összeállításunkat!

A kormányerők alapvetően Tetovo hegyoldalra kúszó, nyugati negyedeiből lövik a felkelőket. A biztonsági erők vasárnap erős tüzérségi tűz alatt tartották a magaslatokat, egészen éjfélig, majd néhány órás viszonylagos nyugalom következett. Az éjszakai kijárási tilalom megszűnése után azonban ismét fellángoltak a harcok.

Az AP amerikai hírügynökség munkatársa arról számolt be, hogy dél körül négy harckocsi gördült be az ostromlott Tetovóba, Macedónia második legnagyobb városába, két páncélozott személyszállító jármű és egy katonákkal zsúfolt teherautó kíséretében. A belgrádi B92 rádió úgy tudja, hogy a macedón rendőri és katonai egységek gyalogsági erősítést kapnak, amely páncélozott járműveket, tüzérségi ütegeket és aknavetőket is magában foglal. A harckocsik megérkezése egyértelmű jelzése annak, hogy a hadsereg kész beavatkozni az albán fegyveresekkel vívott harcokba.

Az albán Nemzeti Felszabadítási Hadsereg felszólította a macedóniai albánokat, hogy fogjanak fegyvert és csatlakozzanak a szabadcsapatokhoz. A helyi albánok ugyanakkor inkább gyanakvással viseltetnek a lázadók és főként indítékaik iránt. A felkelők makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy harcukat nem a szomszédos dél-szerbiai tartományból szítják, céljaik viszont megegyeznek a volt Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) törekvéseivel: önrendelkezés, ha nem éppen a függetlenség.

Az éjszaka első felében a tetovói peremkerületek közelében fekvő Drenoec faluban folytak összecsapások, ahol a lázadók tüzet nyitottak a rendőrőrsre. Aknavetőkkel lőtték a tetovói stadiont, és lövöldözések voltak Teke, Mala Recica, Gajire negyedekben is. A kijárási tilalom megszűnte után csak néhány autó és helyi busz merészkedett ki az utcákra, a boltok zöme zárva maradt.
A kijárási tilalom alatt csak mentők, orvosok és tűzoltók közlekedhetnek Tetovóban.

A koszovói-macedón határon egy hónapja tartó összecsapásokban a lázadók szerint 11 macedón rendőr vesztette életét és 18 megsebesült, miközben a felkelők között nem voltak áldozatok. Szkopjei kormánytisztviselők a veszteségmérleget úgy módosították, hogy a biztonsági erők soraiból öten estek el a harcokban - három katona járműve taposóaknára futott, két rendőrt pedig lelőttek a felkelők.

A szomszédos Görögország azonnali tűzszünetre, valamint a parlamentben képviselt összes politikai erő bevonásával indított párbeszédre szólította fel a macedón vezetést. Az athéni külügyi szóvivő szerint Jeórjiosz Papandreu külügyminiszter hétfő délelőtt Brüsszelben tájékoztatta a görög álláspontról Javier Solanát, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, aki délután a macedón fővárosba utazik és várhatóan a nemzetközi közösség támogatásáról biztosítja a kormányt. Az athéni külügyi szóvivő azt mondta: "a Tetovo környékén harcoló lázadókat senki nem ismeri el".

Solana szkopjei látogatása előtt, vasárnap Rudolf Scharping német védelmi miniszter kizárta a NATO beavatkozását Macedóniában, mondván: "ez nincs napirenden". A macedón miniszterelnök vasárnap megvádolta a Nyugatot, de főként Németországot és az Egyesült Államokat - amelynek békefenntartó katonái a Macedóniával határos koszovói körzeteket ellenőrzik -, hogy nem lépnek fel kellő határozottsággal a Koszovóból gerjesztett válság megfékezésére.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint viszont a nemzetközi közösség szükség esetén akár erő alkalmázásával vessen véget az albán felkelésnek Macedóniában. "Csak határozott politikai fellépéssel, szükség esetén az erőnek a nemzetközi közösség általi alkalmazásával akadályozható meg, hogy a macedóniai konfliktus átterjedjen a Balkán egészére" - mondta az orosz elnök Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnöknek írt levelében, amelyet Igor Ivanov külügyminiszter adott át hétfőn Belgrádban.
A levélben Putyin megerősíti, hogy Oroszország támogatja Belgrádnak az egységes szövetségi állam fennmaradásáért kifejtett erőfeszítéseit - tudta meg az AFP.

(MTI)

Korábban:

(2001. március 19.)