Hetente 100 millió fontot veszít a brit idegenforgalom a száj- és körömfájás miatt<br/>

Vágólapra másolva!
Heti 100 millió fontot (40 milliárd forint) veszít a brit idegenforgalom a járvány hatására elmaradó turistaforgalom miatt. A kormány részlegesen feloldaná a beutazási tilalmat a nem fertőzött területekre. Részletesen tájékoztatnák is a beutazni szándékozókat arról, mely országrészeket kereshetik fel. A fertőzött területekre merészkedők komoly pénzbüntetés fizetésére kötelezhetők.
Vágólapra másolva!

Az egész világra kiterjedő mosolyoffenzívát kezdett kedden a brit kormány az országban dúló száj- és körömfájásjárvány turistariasztó hatásának semlegesítésére.

A kormány által összehangolt akció első lépéseként a parlament elé kerül az a tervezet, amelynek alapján megnyitnának több olyan országrészt az idegenforgalom számára, amelyeket nem érint közvetlenül az állatjárvány. A héten országos reklámkampány kezdődik annak bemutatására, hogy mely vidékek kereshetők fel súlyos pénzbüntetés kockázata nélkül.

A járvány kitörése után a kormány az ország jelentős részét lezárta a turisták előtt a kór terjedésének megakadályozása végett, de jelenleg is meglehetősen bizonytalan, hogy a tilalom pontosan mely körzeteket érinti.

Számítások szerint a brit idegenforgalom - jóllehet még messze a nyári főszezon - máris 100 millió fontot (több mint 40 milliárd forintot) veszít hetente a járványtól megriadt turisták elmaradása és az országrészek lezárása miatt. Nagy-Britanniának évente 26 milliárd font bevétele származik a turizmusból.

(MTI)