A balkáni államokban még vészhelyzetben sem látják el a romákat<br/>

Vágólapra másolva!
A Soros György által alapított Nyílt Társadalom Intézet legújabb jelentésében az áll, hogy Bulgáriában, Romániában és Macedóniában a romákat még vészhelyzetben sem látják el. Macedóniában a roma gyermekek egészségügyi helyzete sokkal rosszabb, mint nem roma kortársaiké.
Vágólapra másolva!

"A romák a Balkán szegényei közül a legszegényebbek, siralmas körülmények között élnek, és sokszor még veszélyhelyzetben sem kapják meg a szükséges orvosi kezelést" - áll a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Intézet frissen napvilágot látott jelentésében, amely külön kiemeli a Románia, Bulgária és Macedónia több tízezres roma gettóiban tapasztalható állapotokat. A jelentés szerint az adott országokban vannak orvosok, akik még vészhelyzetben is megtagadják a roma betegek ellátását, és az adatok szerint Bulgáriában a romák házainak 14%-ában nincs meleg víz, néhány roma település teljesen nélkülözi az elektromos áramot, Romániában egész közösségek vannak kizárva az egészségügyi ellátásból, Macedóniában pedig a roma gyermekek egészségügyi helyzete sokkal rosszabb, mint nem roma kortársaiké. A jelentés felhívja a figyelmet, hogy az Európai Unió szokásos, az adott országok csatlakozási felkészültségét vizsgáló jelentésében többször kritizálta mind Romániát, mind Bulgáriát a roma közösségek helyzetével kapcsolatban.

Bernáth Gábor - Roma Sajtóközpont (RSK)