A szerb belügyminiszter szerint Milosevics önként megy Hágába <br/>

Vágólapra másolva!
Dusan Mihajlovics szerb belügyminiszter az osztrák televízió hétfői késő esti híradójában azt nyilatkozta, hogy mivel Szerbiában még nem törölték el a halálbüntetést, lehetséges, hogy Milosevics Hágába "menekül". A politikus nem tartja lehetetlennek Milosevics kiadását a hágai törvényszéknek.
Vágólapra másolva!

Mihajlovics utalt arra, hogy Belgrádban előkészület alatt áll a hágai törvényszékkel való együttműködést rögzítő törvény. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Milosevicset Szerbiában állítják bíróság elé. A miniszter kijelentette: lehetséges, hogy Milosevics még majd kérni fogja, hogy adják ki Hágának, mert a szerb jogrendszer még lehetővé teszi a halálbüntetést, s mert Szerbiában nincsenek összkomfortos börtönök.

Fotó: Reuters

Milosevics jelenlegi lakhelye

Mihajlovics szerint Milosevics abban reménykedett, hogy letartóztatása nyomán destabilizálódik az állam, mert nyugtalanság, felkelés tör ki. Ilyesmire azonban nem került sor, Milosevics őrizetben van, s Szerbia szabad - mondta a miniszter.

Dusan Mihajlovics kedden politikai tárgyalásokat folytat az osztrák vezetőkkel, s már hétfőn este megérkezett Bécsbe, itt nyilatkozott az osztrák televíziónak.

(MTI)

Ajánló: