Eltemették a firenzei szeletet Toszkánában<br/>

Vágólapra másolva!
Olaszország is bevezette a csonttal együtt kínált marhahúsra kirótt európai tilalmat. A tiltó rendelkezés a Toszkánában népszerű firenzei szeletre is vonatkozik. A búslakodó toszkánok temetési szertartáson búcsúztak szeretett ételüktől. A tiltás ez év végéig marad érvényben, közel 500 millió dolláros veszteséget okozva a toszkán gazdaságnak.
Vágólapra másolva!

Feketébe öltözött asszonyok virágszirmokat dobálva, könnyeket hullajtva gyászolták szombaton Toszkána kulináris csodáját, a firenzei marhaszeletet, amelyet szombat éjféltől betiltottak a kergemarha-kór miatt. A város zenekara Chopin gyászindulóját játszotta, miközben a diófa-koporsóba fektetett 25 kg-os, méteres nyers marhahús darab megérkezett egy fényes, fekete gyászkocsin.

A húsvágás közben Dantét szavaló Dario Gecchini költő és mészáros elmondta, sírkőbe vésték a március 31-i dátumot, az utolsó napot, amikor legálisan lehetett firenzei marhaszeletet eladni. A népszerű étket tiltottnak nyilvánították, ezért "inkább a méltóbb halált választja" - mondta Gecchini, miközben a toszkánok visszaszámolták a másodperceket 31-én éjfélkor. Ekkor lépett ugyanis érvénybe az az Európai Uniós rendelkezés Olaszországban, amely betiltja a marhahús értékesítését csonttal együtt. "Csont nélkül ez csak hús, nem mennyország" - közölte a költő-mészáros.

A telefonkönyv vastagságú firenzei szelet szinte eggyé vált a reneszánsz remekműveiről és dombjairól is híres Toszkána nevével. A hússzeletben hagyományosan a marha gerincének egy darabja is benne található, amelyről úgy vélik, a kergemarha-kór hordozószövete.

A megrendezett temetési szertartás keretein belül aukción értékesítették az "utolsó" hússzeleteket, mitegy 200 adagot. Az első - körülbelül 2,5 kg-os - darab, a bolti árnál több mint százszor több pénzért kelt el. Az aukció bevételét a firenzei Anna Meyer gyermekkórház javára ajánlották fel. Elton John 7,5 millió líra értékű húsadománnyal járult hozzá az AIDS-es gyermekek megsegítését célul tűző jótékonysági rendezvényhez.

A Federcarni ipari csoport vizsgálatai alapján a toszkán gazdaságnak közel 455 millió dolláros veszteséget okozhat a tiltó rendelkezés, amely ez év december 31-ig biztos érvényben marad.

Ajánló:

(angolul)