Kínában kihallgatják az amerikai kémrepülőgép személyzetét <br/>

Vágólapra másolva!
Kína csütörtökön közölte, hogy a vasárnapi légi incidens ügyében folyik az amerikai felderítőgép Hajnan szigetén fogva tartott személyzetének kihallgatása. A kínai külügyi szóvivő nem válaszolt arra, hogy az EP-3E típusú gép 24 főnyi személyzetét kémeknek tekintik-e és milyen büntetés várhat rájuk.
Vágólapra másolva!

Szun Jü-hszi kínai külügyi szóvivő szerint az amerikai legénység "megsértette a nemzetközi jogot". Az amerikaiakat a Hajnan-sziget Hajkou városában tartják fogva, ahol a vasárnapi baleset után kényszerleszállást hajtottak végre. "Ők okozták a balesetet - mondta a szóvivő -, így csak természetes, hogy az illetékes kínai hatóságok kikérdezik őket az incidensről." Azt mondta, nem tudja, hogy az igazságügyi szervek vagy a népi felszabadító hadsereg folytatja-e a vizsgálatot.

Szun elmondta, hogy az amerikai diplomaták nem találkozhatnak újra a gép személyzetével mindaddig, amíg bocsánatot nem kérnek a történtekért, de arról nem beszélt, hogy a bocsánatkérés a további tárgyalások előfeltétele-e. A szóvivő korábban azt mondta, hogy Kína fontolóra veszi amerikai tisztviselők és a személyzet újabb találkozójának engedélyezését, ha az Egyesült Államok - első lépésként - "együttműködő magatartást tanúsít".

(MTI)