Robbantásos merénylet a tádzsik fővárosban <br/>

Vágólapra másolva!
Két személy meghalt, és legalább tízen megsebesültek csütörtök este abban a robbanásban, amely a tádzsik főváros, Dusanbe egyik bevásárlóközpontját rázta meg. A rendőrség terrorista akcióra gyanakszik.
Vágólapra másolva!

A forgalmas, hatalmas belterű Sadbarg bevásárlóközpontot a délutáni csúcsforgalom idején rázta meg a robbanás. A detonáció hatására berobbant az épület egyik gázvezetéke is, s ennek nyomán tűz keletkezett. Az áruház és a szomszédos művelődési központ ablakai is betörtek - közölte a tádzsik rendkívüli helyzetek minisztériumának tisztviselője.

A robbanásban két személy életét vesztette, és legalább tízen megsebesültek. Mivel a detonáció után az épület középső részén lévő piacról a vásárlók és a többségükben afgán árusok pánikszerűen elmenekültek, nem lehet pontosan meghatározni a könnyebb sérültek számát - közölték a helyszínen tartózkodó mentőorvosok.

A detonációt körülbelül 400 gramm TNT-vel egyenértékű robbanóanyag okozta, amelyet az ITAR-TASZSZ hírügynökség információi szerint az első emeleten helyezték el ismeretlen tettesek. A rendőrség terrorista akcióra gyanakszik.

Tádzsikisztánban 1993 és 1997 között véres polgárháború dúlt a világi kormányzat és a muzulmán lázadók csapatai között, és a harcokat lezáró fegyverszünet óta sem csitultak el a politikai konfliktusok és az erőszakos cselekmények.

(MTI)