Az NTV mellett tüntettek Szentpétervárott is <br/>

Vágólapra másolva!
Ezrek tüntettek vasárnap Szentpéterváron az orosz NTV magántelevízió újságírói mellett. Az előző napon Moszkvában volt hasonló tüntetés az NTV újságíróinak és támogatóiknak a részvételével. Az NTV-t átvevő Gazprom, a tüntetők szerint a Kreml utasításai szerint cenzúrázza a tévéállomást.
Vágólapra másolva!

Az NTV újságírói törvénytelennek tekintik azt, ahogyan a Gazprom nevű, túlnyomórészt állami tulajdonban levő gázipari óriáscég menesztette a tévéadó korábbi vezetőit. A városközpontban fekvő Troickaja téren egybegyűlt tömeg - a rendőrség adata szerint mintegy négyezer fő - a sajtószabadság csorbításával vádolta transzparensein Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

Az NTV újságírói nem ismerik el a Gazprom által kinevezett új vezetőséget, és nem hajlandók engedelmeskedni az utasításainak. Állításuk szerint a Gazprom a Kreml megbízásából cselekszik, s el akarja hallgattatni Vlagyimir Putyin elnök ellenzékének szócsövét. Állításuk szerint a hatalom neheztel az NTV-re, amiért nem a Kreml szándékainak megfelelően tudósított a csecsenföldi háborúról, feltárt korrupciós eseteket, és szót emelt az emberi jogok megsértése ellen.

A Gazprom azzal az indoklással vette át az ellenőrzést az NTV fölött április 3-án, hogy ő a tévécsatorna egyik legnagyobb részvényese, és hogy a tévéállomás sok pénzzel tartozik neki. Az óriáscég menesztette az NTV vezetőségéből Vlagyimir Guszinszkij pénznábob, az NTV alapítója bizalmasait.

A színházi rendezőből pénzmágnássá vált dúsgazdag vállalkozó, Guszinszkij jelenleg Spanyolországban él. Oroszországban pénzügyi visszaélésekkel és csalással vádolják, és kérték kiadását a spanyol hatóságoktól.

Guszinszkij azzal védekezik, hogy politikai hajszát indítottak ellene, a csalás vádja csak ürügy.

(MTI)

Korábban:

(2001. április 5.)