Valószínűleg lemond az ikrek örökbe fogadásáról az angliai pár<br/>

Vágólapra másolva!
Nem fellebbezték meg az interneten keresztül örökbe adott ikrek ügyében hozott bírói döntést brit befogadó szüleik. Az angliai legfelsőbb bíróság visszahelyezte az ikrek ügyét az Egyesült Államokba. A brit házaspár az ikrek és saját gyermekei érdekében döntött úgy, hogy nem fellebbez.
Vágólapra másolva!

Az interneten keresztül kétszer is örökbe adott ikerpár angliai befogadó szülei úgy döntöttek, nem fellebbeznek az angliai legfelsőbb bíróság döntése ellen, amely az ikreket visszaküldi az Egyesült Államokba - jelentette a BBC.

A házaspár csütörtöki bejelentésében közölte, szeretnék kivonni mind az ikreket, mind saját gyermekeiket az érdeklődés középpontjából. Ügyvédjük ügyfeleiről elmondta: "úgy döntöttek, hogy a gyermekek érdekében a legjobb megoldás, ha nem fellebbeznek".

A brit házaspár 8200 fontot fizetett egy internetes gyermekközvetítőnek az ikrekért. Nem sokkal előttük azonban egy kaliforniai házaspár is örökbe fogadta az csescemőket. A gyermekek vér szerinti szülei nem sokkal világra jöttük után elváltak, anyjuk ezért úgy döntött, hogy örökbe adja őket.

Az ikrekért egy időben négy fél is harcolt különböző igazságügyi fórumokon. Az angliai Walesben élő Kilshaw házaspár, a kaliforniai Allenék, a gyermekek édesanyja és külön a gyermekek édesapja is.

A kaliforniai páros visszalépett, miután férfi tagját őrizetbe vették kiskorúak molesztálása miatt. A porondon hárman maradtak, a Kilshaw házaspár döntésével lehet, hogy csak ketten küzdenek tovább a gyermekek felügyeleti jogáért. Az még azonban nem ismert, hogy vajon az angliai házaspár elutazik-e Amerikába, hogy ott folytassa a küzdelmet - írja a BBC.

Ajánló:

(angolul)