Folytatódik a szerbek visszatérése a koszovói biztonsági övezetbe <br/>

Vágólapra másolva!
A Koszovó menti biztonsági övezet újabb szakaszába térhetnek vissza a közeljövőben a jugoszláv biztonsági erők a belgrádi kormányzat és a NATO vezette koszovói nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) képviselői által csütörtökön által aláírt megállapodás értelmében. Az 5 kilométer széles övezetet az 1999-es jugoszláviai NATO-csapások után hozták létre a Koszovóból kivont jugoszláv haderő és a tartományba vezényelt KFOR szétválasztására.
Vágólapra másolva!

Az egyezmény értelmében a jugoszláv biztonsági erők a biztonsági övezet "D" szakaszába - a dél-szerbiai Medvedja és részben Leskovac vonzáskörzetébe tartozó települések melletti részébe - térhetnek vissza. A bevonulás, mint a dél-szerbiai Bujanovacon működő szerb kormányzati tájékoztató központ közölte, legkorábban az aláírás után egy nappal - azaz pénteken - kezdődhet meg. Az egyezmény a biztonsági övezetbe történő, márciusban kezdett jugoszláv visszatérés folytatását jelenti.

A közigazgatási határ mentén, szerb területen húzódó 5 kilométer széles övezetet az 1999-es jugoszláviai NATO-csapások után hozták létre a Koszovóból kivont jugoszláv haderő és a tartományba vezényelt KFOR szétválasztására. Az övezetbe csak könnyű fegyverzetű szerb rendőrök léphettek be. Ezt kihasználva szakadár albán fegyveresek tavaly sorozatos támadásokat kezdtek az övezet dél-szerbiai szakaszán a szerb biztonsági erők ellen.

A KFOR-t vezető NATO a szakadárokkal szemben visszafogottan fellépő új belgrádi vezetés sürgetésére hozzájárult, hogy az övezetbe visszatérhessenek a jugoszláv erők: előbb a jugoszláv-macedón határ mentén egy szűk sávba, majd az övezet több mint felébe. A jugoszláv hadsereg az övezet egy kis részébe továbbra sem léphet majd be: a dél-szerbiai Presevo és Bujanovac körzetében arra a részre, ahol jelenleg is a legtöbb albán fegyveres tartózkodik.

(MTI)

Ajánló: