Május közepén kezdődik Wojciech Jaruzelski és társai pere Lengyelországban <br/>

Vágólapra másolva!
Május 15-én kezdődik az a per, amelyet az 1970. decemberi tengermelléki tüntetések vérbe fojtásának ügyében indítottak. A vádlottak között található Wojciech Jaruzelski is, aki akkor nemzetvédelmi miniszter volt. Jaruzelski szerint a per tisztázni fogja őt a vádak alól.
Vágólapra másolva!

Május 15-én kezdődik Varsóban Wojciech Jaruzelski, Stanislaw Kociolek és további nyolc lengyel tábornok és főtiszt pere, akiket azzal vádolnak, hogy felelősek az 1970-es tengermelléki vérengzésért.

1970 decemberében az áremelések miatt tüntetések, sztrájkok robbantak ki a lengyel tengermelléki "hármasvárosban" (Gdansk, Sopot, Gdynia), amelyeket a karhatalom vérbe fojtott. A leszámolásnak hivatalos adatok szerint 44 halálos áldozata volt, és 1164-en sebesültek meg.

A varsói körzeti bíróság elutasította Jaruzelski és Kociolek ügyvédeinek beadványát, akik szerint védenceiket mint a véres események idején a kormány tagjait (Jaruzelski nemzetvédelmi miniszter, Kociolek miniszterelnök-helyettes volt) csak az állambíróság vonhatja felelősségre. Az alkotmánybíróság a varsói bíróság megkeresésére úgy rendelkezett, hogy amennyiben a szejm nem hozott külön határozatot egy volt kormánytag állambíróság elé állításáról, az ügyben a szokásos bíróságok az illetékesek.

A vádlottak egyike sem ismeri el bűnösségét, Jaruzelski pedig úgy nyilatkozott, örül a pernek, mert végre tisztázhatja magát a vádak alól.

(MTI)