Feloldották a kijárási tilalmat Cincinnatiban <br/>

Vágólapra másolva!
Az észak-amerikai nagyvárosban a zavargások azután robbantak ki, hogy a rendőrök lelőttek egy fegyvertelen fekete fiút. Az utcai gyújtogatásokba, vandalizmusba torkolló tüntetéssorozat miatt kijárási tilalmat rendeltek el a városban. Luken polgármester hétfőn feloldotta a korlátozást, annak ellenére, hogy az áldozat hétvégi temetése után ismét összecsaptak a tüntetők a hatóságokkal.
Vágólapra másolva!

Charlie Luken polgármester hétfőn feloldotta az egyesült államokbeli Cincinnati városban az utcai zavargások miatt négy nappal korábban elrendelt éjszakai kijárási tilalmat.

Az este nyolc és reggel hat óra közötti időszakra érvényes tilalmat azért vezették be múlt csütörtökön, mert a megelőző napokban utcai zavargások voltak, miután egy fehér rendőrtiszt április 7-én agyonlőtt egy fegyvertelen, 19 éves néger fiút. A fekete bőrű közösség és a rendőrség között a hét végén még feszült volt a helyzet, de hétfőre az utcákon már helyreállt a viszonylagos nyugalom.

Luken szerint a döntés egyúttal lehetőséget jelent arra, hogy a válsághelyzet befejeződése után új Cincinnatit teremtsenek, ahol hasonló események még egyszer nem történhetnek meg. Az Ohio állambeli városban kihirdetett rendkívüli állapot mindazonáltal érvényben maradt.

Az elmúlt napokban 837 embert vettek őrizetbe az utcai zavargások - vandál cselekmények, garázdaság, gyújtogatás -, illetve a kijárási tilalom megszegése kapcsán. Összesen hetvenen meg is sebesültek. A polgármester a jelenlegi legfontosabb feladatnak a rendőrségbe vetett bizalom helyreállítását tartja.

A 19 éves Timothy Thomas ellen 14 rendbeli rendbontás és közlekedési vétség miatt letartóztatási parancs volt érvényben, amikor tíz nappal ezelőtt menekülni próbált egy hatósági ellenőrzés elől, és a fehér rendőr lelőtte. 1995 óta ő volt a rendőrség tizenötödik fekete áldozata Cincinnatiben, ahol a 331 ezer lakos 43 százaléka néger.

(MTI)

Korábban:

(2001.04.15.)