[origo] nagyvilág>
Nagy-Britanniában a jövőben nem kegyelmeznek a gyermekeket zaklató papoknak
[origo]|2001. 04. 17., 17:43|A javaslat szerint egy országos adatbázist hoznak majd létre azoknak a személyeknek a nevével, akik egyházi szolgálatra vagy gyermekeket segítő egyházi szervezet tagjának jelentkeznek. Akiket korábban már megvádoltak vagy elítéltek gyermekek zaklatása miatt, azok semmilyen pozíciót nem tölthetnek be, súlyos esetben pedig a papság is kizárhatja őket soraiból - írta a BBC.
A westminsteri érsek, Cormac Murphy-O´Connor bíboros tavaly szeptemberben már felülvizsgálatot indított, miután kénytelen volt elismerni, hogy "a hiányos eljárások következtében történtek hibák a múltban".
1995 és 1999 között 21 katolikus papot ítéltek el Angliában és Walesben gyermekek elleni támadás miatt.
A független bizottság elnöke Lord Nolan, egy már nyugdíjba vonult bíró. A kilenc tagú bizottság tagjai között vannak bírák, a próbaidőre bocsátottakkal foglalkozó hivatalnokok, egy pszichiáter, egy jótékonysági intézmény munkatársa és a londoni rendőrfelügyelő, David Veness.
A kedden nyilvánosságra jutott javaslattervezet szerint az adatbázis létrehozásán túl minden katolikus egyházközségnek kell választania egy személyt, aki a gyermekek védelmével lesz megbízva. A megbízottnak a belügyminisztérium utasításai szerint kell működnie.
A püspökök és vallási elöljárók nem bírálhatják felül a bizottság döntését, ha a tagoknak kétségei támadnak egy jelölt alkalmasságával kapcsolatban.
Ha valakit megvádolnak, a vádra a lehető leggyorsabban válaszolni kell.
Lord Nolan azt mondta: az általános elv, hogy biztonságos környezetet teremtsenek a gyerekeknek. "A gyermekek védelme Jézus egyik fontos tanítása" - tette hozzá a nyugdíjas bíró. "Hisszük, hogy az angliai és a walesi katolikus egyház ennek megfelelően jó példát fog mutatni"- tette hozzá.
Murphy-O´Connor bíboros szerint a tervezet "nagyon hasznos és segítő szándékú" - mondta a BBC-nek. Úgy véli, a javaslat fő elemei a jövő heti bíborosi megbeszélés tárgyalási alapját képezhetik. "Azt szeretnénk, ha a katolikus egyház a gyermekek számára a legbiztonságosabb hely lenne, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez így legyen" - közölte.
A bíborost tavaly júliusban hevesen támadták, amikor beiktatása után négy hónappal napvilágra került egy pedofil pap, Michael Hill ügye. A bíboros ugyanis engedélyezte, hogy a pedofil lelkész tovább dolgozzon, emiatt többen lemondásra szólították fel.
Egy másik ügy szintén nagy port vert fel. Joe Jordan tanárt ugyanis azzal vádolták, hogy a doncasteri iskolában gyerekeket molesztált, ezért elbocsátották és eltiltották a további tanítástól. Később Jordan papnak jelentkezett, alkalmazták is Cardiff egyházmegyében. Előéletét pedig titokban tartották, amíg újabb zaklatási ügybe nem keveredett.
A bizottság teljes jelentése várhatóan nyárra készül el. Az év elején ugyanakkor az észak-angliai római katolikus egyházmegyében rendőrségi ellenőrzést tartottak a püspökök, papok és önkéntesek körében. Két önkéntest el is távolítottak, mivel büntetett előéletűek voltak, mindkettőt szexuális zaklatásért ítélték el korábban.
[origo]
[origo] címlapon»
Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Műholdfelvételekkel bizonyította be az USA, hogy a szíriai rezsim nehéztüzérséget vet be a kormányellenes lázadók letörésére. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma ...
- Elhunyt Whitney Houston
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Tengerészekről és stréberekről beszélt Orbán - parlament percről percre
- Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Műholdfelvételekkel bizonyította be az USA, hogy a szíriai rezsim nehéztüzérséget vet be a kormányellenes lázadók letörésére. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma ...
A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
Utcai zavargások csatazaja és könnygáz orrfacsaró bűze mellett szavazta meg vasárnap a görög parlament az újabb gazdasági megszorítócsomagot. Miközben a képviselők ...
Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Műholdfelvételekkel bizonyította be az USA, hogy a szíriai rezsim nehéztüzérséget vet be a kormányellenes lázadók letörésére. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma ...
A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
Utcai zavargások csatazaja és könnygáz orrfacsaró bűze mellett szavazta meg vasárnap a görög parlament az újabb gazdasági megszorítócsomagot. Miközben a képviselők ...
Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Műholdfelvételekkel bizonyította be az USA, hogy a szíriai rezsim nehéztüzérséget vet be a kormányellenes lázadók letörésére. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma ...
Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
Hollywoodi kém- és túszdrámához hasonló események játszódtak le a héten Kínában, miután géppisztolyos rendőrök zártak körbe egy amerikai konzulátust Szecsuan ...
Tintahalháborúval és lekurvázott elnökkel melegítenek a Falkland-évfordulóra
Lekurvázott elnök, szartengerként ábrázolt ország, dél-amerikai kikötőkből kitiltott hajók és tintahalháború jellemzi a Nagy-Britannia és Argentína közötti kapcsolatok ...
Washington és Moszkva háborújává válik a szíriai konfliktus
Egyre élesebben kirajzolódik az orosz és amerikai ellentét a polgárháborúvá váló szíriai konfliktusban, amelyben a két nagyhatalom egymással szemben álló oldalra került. ...
Bolondját járatta csodálóival a zsidó Indiana Jones
Tömegsírokból előásott, titkos térképpel felkutatott és más kalandok árán megszerzett tóratekercsekre vadászott egy washingtoni rabbi, aki 1,2 millió dollárt gyűjtött ...
Mi köze az amerikai diákok rángatózásának a nagy péniszpánikhoz?
Rejtélyes betegség támadta meg egy amerikai iskola diákjait: többen minden előzmény nélkül önkéntelenül rángatózni, dadogni, görcsölni kezdtek. A diákok egy részét ...
Kadhafi szelleme kísérti Líbiát
Kadhafi-párti felkeléssel riogatnak a bukott líbiai diktátor városában, Kadhafi emléke miatt fújnak egymásra az új hadsereg katonái, és még a forradalom átmeneti ...
Aszad elnök közelében a szíriai lázadók
A fővárost is elérték a szíriai lázadók csapatai, tavaly ősz óta valóságos hadsereget szerveztek dezertált katonákból. Damaszkusz egyik külvárosában már a felkelők zöld ...
Sátán Sarkozyt emlegetnek az örmény döntésen kibukott törökök
Súlyos diplomáciai botrány bontakozik ki Törökország és Franciaország között az 1915-ös örmény népirtás tagadását büntető francia jogszabály miatt. A törökök ...
- Elhunyt Whitney Houston
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Tengerészekről és stréberekről beszélt Orbán - parlament percről percre
- Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Szájer éles hangú levélben osztotta ki Neelie Kroest
- Lezuhant a leállt osztrák síliftről egy magyar nő
- Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
- Ladával szakadt egy befagyott tóba négy orosz lékhorgász
- Soros: Rossz irányba vezeti Európát Merkel
- A gárdisták Budán, az antifasiszták Pesten tartottak megemlékezést
- Rendőröket gyújtottak fel a megszorítás ellen tüntető görögök
- Kerülöm az utcákat, ahol bankok vannak
- Szobrot emelnek Carla Bruninak
- Erősítette a forintot a görög parlamenti igen
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között minden vászonfotó 50 kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 46500 XR beépíthető mosogatógép
149 900 Ft -
AEG BE 5013421-M + AEG HK 654070 XB szett
189 900 Ft
-
[origo] állás
Válogasson álláshirdetéseink között! -
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.