Pokolgép robbant szerb hivatalnokok gépkocsijában Pristinában<br/>

Vágólapra másolva!
A szerb belügyminisztérium megerősítette, hogy alkalmazottai voltak azok a személyek, akik szerdán Pristinában áldozatul estek a robbantásos merényletnek. Egy szerb férfi életét vesztette Pristina belvárosában amikor gépkocsija alatt pokolgép robbant.
Vágólapra másolva!

Fotó: Reuters

A robbanás színhelye

A koszovói békefenntartók szóvivője, Axel Jandesek parancsnok elmondta, hogy az "erőteljes robbanás" helyi idő szerint 14.50-kor történt, és levegőbe röpített egy gépkocsit, amely egy közigazgatási épület előtt parkolt Pristina kellős közepén. Az autó kormányánál ülő férfi, Alekszandar Petrovics szörnyethalt, utasa súlyosan megsebesült. A három másik sérült a közelben tartózkodott - közölte Andrea Agneli UNMIK-szóvivő.

A Beta hírügynökség közelebbről meg nem jelölt pristinai forrásra hivatkozva közölte azt is, hogy a nemzetközi rendőrség további három robbanószerkezetet fedezett fel Pristina központjában. A szerda délutáni robbantás elkövetőiről és céljairól egyéb részletek egyelőre nem ismertek.

A szerb belügyminisztérium közleménye szerint az áldozatok az ideiglenes igazgatással együttműködő jugoszláv kormánybizottságnál dolgoztak és személyi okmányok kiadása volt a feladatuk. A hivatal terrorcselekménynek minősítette a robbantást. Közleményében hangsúlyozta, hogy az öt férfi a Koszovót az ENSZ ideiglenes igazgatása alá helyező biztonsági tanácsi határozat alapján és az ENSZ-misszió jóváhagyásával tartózkodott a szerbiai tartományban. Rámutatott arra is, hogy a jugoszláv bizottság irodáinak és munkatársainak biztonságáról e határozat alapján az ENSZ-misszió és a nemzetközi békefenntartó erő hivatott gondoskodni.

(MTI)

Ajánló:

az [origo] dossziéja