Kirúgták a tüntető rádiósokat Bulgáriában<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Múlt hét pénteken az Újságírók Nemzetközi Szövetsége elmarasztalta a Bolgár Nemzeti Rádió vezetőségét, amely sorozatosan elbocsátotta a tiltakozó újságírókat annak ellenére, hogy a legfelsőbb bíróság már többször semmissé tette a szerződések felmondását.

A rádió munkatársai február 6-a óta tüntetnek az épületben az új igazgató, Ivan Boriszlavov ellen. Április 5-én a legfelsőbb bíróság megsemmisítette Boriszlavov kinevezését. Április 10-én a vezetőség eltávolított tíz embert a rádióból, akik tiltakoztak a kinevezés ellen, majd később még kilencet. Helyükre a párthű Demokrácia nevű laptól vettek át munkatársakat.

Bulgáriában június 17-én lesznek parlamenti választások.