Átterjedhetett a járvány a brit őzállományra is <br/>

Vágólapra másolva!
Kizárt, hogy más feltételekkel juthassanak mezőgazdasági támogatásokhoz a régi és az új tagállamok az EU bővítése után - jelentette be egy tévévitában a francia és a német agrárminiszter. Az EU-szakminiszterek tegnapi találkozójukon a mezőgazdasági reform egyik alapelvéről is megegyeztek.
Vágólapra másolva!

A mezőgazdaság átalakításakor a környezetvédelmi szempontokat rendkívül fontos célként kell kezelni - erről egyeztek meg a szakminiszterek. A svéd tárcavezető szerint a reformokat ezáltal képesek szilárdan megalapozni. A száj- és körömfájás elleni védekezésben ugyanakkor nem sikerült újat mondaniuk a politikusoknak, pedig Nagy-Britanniában már több, a tömeges vágásokban részt vevő mészároson is megjelentek a betegség tünetei. Ha a tesztek igazolják a fertőzöttséget, az 1996-os járvány óta ez lenne az első eset, hogy emberek is elkapták a humanoidoknál csak enyhe, influenzához hasonló tünetekkel, illetve a kézfejen és a lábon megjelenő göbökkel járó kórt. A hír még inkább elriaszthatja a turistákat a szigetországi látogatástól.

Nagy-Britanniában egyre többen attól félnek, hogy dioxinmérgezést okozhat az égő állattetemekből a levegőbe kerülő füst. Jobban aggasztja azonban a briteket, hogy az elmúlt napokban több olyan elhullott őzet találtak a fertőzött farmokat körülölelő erdőkben, melyek a száj- és körömfájás jellegzetes tüneteit mutatták: kóros elváltozások a lábon, illetve fekélyes sebek a száj környékén. A brit mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztérium szerint még nem találtak bizonyítékot arra, hogy vadon élő őzek is megfertőződtek volna, de a Brit Őzvédelmi Társaság teszteket sürget. A vadon élő állatok fertőzöttsége ugyanis megkérdőjelezné, hogy volt-e értelme levágni csaknem kétmillió sertést, marhát és birkát. Pedig az elmúlt két hétben a britek már bizakodóak voltak, mivel az új fertőzések száma a korábbi napi 40-50-ről 20-25-re csökkent, és a kormány tudományos tanácsadói szerint július végére lecsengett volna a járvány.

Oroszország, az EU legnagyobb marhahúspiaca tegnap mégis bejelentette: enyhíti a száj- és körömfájásjárvány nyomán bevezetett uniós importtilalmat: azokból az országokból, ahol nem találtak fertőzést, újra engedélyezik a behozatalt. Az unió országai közül eddig Nagy-Britanniában 1448, Franciaországban 2, Írországban 1, Hollandiában pedig 26 megbetegedést észleltek. A miniszterek döntöttek arról is, hogy bizonytalan ideig meghosszabbítják a kergemarhakórért felelősnek tartott csont- és húslisztek takarmányként való felhasználásának tilalmát.

(Magyar Hirlap)

Korábban:

(2001.04.24.)