Creutzfeldt-Jakob kórban meghalt egy francia fiatalember<br/>

Vágólapra másolva!
A szivacsos agyvelősorvadással járó Creutzfeldt-Jakob kór új változtában szerdán elhunyt Arnaud Eboli 19 éves fiatalember. Eboli a végzetes betegség harmadik francia áldozata.
Vágólapra másolva!

A fiatalemberen szeptemberben jelentkeztek a betegség első, pszichés zavarokkal járó tünetei. Szülei meg vannak győződve arról, hogy gyermekük fertőzött marhahústól kapta a betegséget.

Arnaud Eboli előtt 1996-ban egy 27 éves férfi, tavaly februárban pedig egy 36 éves nő halt meg a kergemarhakór (BSE) jellemző tüneteitől kísért megbetegedben Franciaországban. Jelenleg hatvan ilyen beteget tartanak számon, nem tudni azonban, hogy közülük hányan szenvednek a gyors lefolyású, halálos kimenetelű új típusú kórban, ami elsősorban a fiatalabb korosztályt támadja meg.

A Creutzfeldt-Jakob megbetegedésben szenvedők családjai tavaly novemberben ismeretlen személy ellen feljelentést nyújtottak be a párizsi vizsgálóbíróság elnökéhez "nem szándékos emberölés, mérgezés és mások életének veszélyeztetése" címén. A keresetben "brit hivatalok, az Európai Unió és a francia állam alkalmazottai" ellen tettek panaszt. Arra hivatkoztak, hogy az említett intézmények nem tanúsítottak megfelelő magatartást 1986-96 között, amikor felmerült a gyanú, hogy a nagy-britanniai marhakórjárvány és annak emberi változata, az új típusú Creutzfeldt-Jakob megbetegedés terjedése között összefüggés van.

(MTI)

Ajánló: