Meciar durva belpolitikai beavatkozásnak tekinti a státustörvényt <br/>

Vágólapra másolva!
Vladimír Meciar volt szlovák miniszterelnök, a HZDS elnöke "a Szlovák köztársaság belügyeibe való durva beavatkozásnak" nevezte csütörtökön a készülő magyar státustörvény szándékait. A szlovák miniszterelnök etnikai arányok megváltoztatására irányuló törekvést lát a magyar kormány törekvésében.
Vágólapra másolva!

Meciar, a parlamenti ellenzékhez tartozó Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - Néppárt (HZDS) elnöke, az általa, és Horn Gyula által jegyzett magyar-szlovák alapszerződéssel ellenkezőnek minősítette, hogy a magyar státustörvény majdani rendelkezései nyomán a magyar iskolába íratott határon túli gyerekek anyagi támogatásban részesülhetnek.

"Emögött egy másik állam etnikai arányait megváltoztatni kívánó szándék áll" - mondta Meciar, aki szerint mindegyik magyar miniszterelnök, akivel valaha találkozott "Trianon hatása alatt állt; jóllehet, Horn Gyula kevésbé, mint Antall József, vagy annak külügyminisztere, Jeszenszky Géza, akik, történészek lévén inkább álltak a múlt nyomása alatt".

A jelenlegi magyar miniszterelnök, Orbán Viktor iránti ellenszenve akkor alakult ki, szinte első látásra, "amikor a CEFTA-találkozón a gabona-ügyről folytak a tárgyalások" - idézte a Meciar besztercebányai sajtótájékoztatóján elhangzottakat csütörtök este a SITA szlovák hírügynökség.

(MTI)