Orosz-észak-koreai hadiipari és katonai együttműködés indul<br/>

Vágólapra másolva!
Moszkvában pénteken orosz-észak-koreai hadiipari és katonai együttműködésről írt alá megállapodásokat a KNDK magas rangú vezetőiből álló küldöttség, amely csütörtökön érkezett háromnapos látogatásra Oroszországba.
Vágólapra másolva!

Ilja Klebanov orosz miniszterelnök-helyettes és az észak-koreai küldöttség vezetője, Kim Il Csol, a KNDK nemzetvédelmi bizottságának alelnöke, a népi fegyveres erők minisztere a kétoldalú megbeszélések után kormányközi haditechnikai együttműködési megállapodást látott el kézjegyével. Az észak-koreai miniszter Szergej Ivanov orosz védelmi miniszterrel katonai együttműködési megállapodást is kötött a két tárca között.

Figyelemre méltó, hogy a KNDK védelmi minisztere egy évtizede nem járt Moszkvában, ahová eredetileg most Kim Dzsong Ilt, a KNDK első emberét várták, hogy viszonozza Vlagyimir Putyin orosz államfő tavaly nyári phenjani látogatását. A vizit azonban halasztást szenvedett, s Kim Dzsong Il maga helyett védelmi miniszterét küldte Moszkvába egyrészt támogatásért, másrészt fegyverért.

A KNDK egymilliós hadseregének fegyverzete kivétel nélkül szovjet gyártmányú, illetve szovjet licenc alapján készült, s az orosz főiskolákon mindig is tanultak észak-koreai tisztek. Phenjannak 50 hadászati-harcászati és harcászati rakétája van, 2,3 ezer közepes páncélosa, tízezer lövege, 50 hadihajója és 23 dízelüzemű tengeralattjárója. Oroszország viszont csaknem tíz éve semmit nem szállított, egyrészt Dél-Korea aggodalmai miatt, másrészt pedig azért nem, mert az orosz fegyverekért immár fizetni kell, a KNDK azonban pénzszűkében van.

Ilja Klebanov szavai szerint a hadiipari megállapodás keretszerződés, amely lehetőséget teremt az orosz részvételre az észak-koreai fegyverzet korszerűsítésében, s az semmi esetre sem károsítja majd Moszkva és Szöul jó viszonyát. Az orosz miniszterelnök-helyettes szükségesnek tartotta leszögezni, hogy Moszkva változatlanul szorgalmazza az Észak-Dél közötti párbeszédet. Klebanov kitért arra is, hogy szó van polgári célú energetikai projektek megvalósításáról, illetve a transzszibériai vasút leágaztatásáról is.

Szergej Ivanov védelmi miniszter szerint észak-koreai vendégével a katonai együttműködés lehetőségeit vitatták meg, s Oroszország segítséget fog nyújtani a katonai képzésben Phenjannak. Emlékeztetett arra, hogy Oroszország és a KNDK szomszédos országok, amelyeket szoros történelmi kapcsolatok fűznek össze, s a párbeszéd most minőségileg új szinten folytatódik a két ország között.

(MTI)