Irakban népünnepély Szaddám Huszein születésnapja <br/>

Vágólapra másolva!
Napokkal ezelőtt megkezdődött az iraki elnök tiszteletére rendezett ünnepségsorozat Bagdadban és a nagyobb vidéki városokban. Az ünnepségsorozattal egy időben II. János Pál pápa ismételten felszólította a nemzetközi közösséget, hogy oldja fel az Irak ellen hozott büntetőintézkedéseket.
Vágólapra másolva!


Egy születésnapi torta (Reuters)

A katonai felvonulással, színházi előadásokkal és zenei koncertekkel színesített rendezvényt Izzat Ibrahim, Szaddám teljhatalmú helyettese, a Forradalmi Parancsnokság Tanácsának alelnöke vezényelte le. A parádén megjelentek az államvezetés és a hatalmon lévő Baasz párt képviselői is. Nem erősítették meg, hogy az államfő is részt vett az ünnepségeken.

Az állami sajtótermékek a palesztinok Izrael-ellenes felkelése miatt különleges fontosságúnak nevezték az idei ünnepet. Az iraki elnök ellenzi az arab-izraeli békefolyamatot, és a zsidó állam elleni fegyveres fellépést szorgalmazza.


Felvonuló ünneplők (Reuters)

Az iraki ünnepségsorozattal egy időben II. János Pál pápa ismételten felszólította a nemzetközi közösséget, hogy oldja fel az Irak ellen hozott büntetőintézkedéseket, és ne az ország ártatlan népét sújtsa egy pusztító háború következményeiért. A pápa szombaton vette át Bagdad új vatikáni nagykövetének, Abul Amir Al-Ambarinak a megbízólevelét.

(MTI)

Korábban:

(2001. április 23.)