Izraeli-palesztin erőszak-ellenes megállapodás született <br/>

Vágólapra másolva!
Hoszni Mubarak egyiptomi elnök vasárnap bejelentette, hogy az izraeliek és a palesztinok megállapodtak az erőszak beszüntetésében. Az egyiptomi államfő bejelentése Simon Peresz izraeli külügyminiszterrel folytatott tárgyalásainak befejeztével hangzott el. Peresz két-három hónapos tűzszünetehez köti a tárgyalások megkezdését.
Vágólapra másolva!

Izrael szerint a palesztinokkal kötendő esetleges tűzszünetnek két-három hónapon át érvényben kellene maradnia, mielőtt ismét megkezdődnének a tárgyalások. Erről Simon Peresz izraeli külügyminiszter beszélt vasárnap az izraeli katonai rádióban.

A megbeszélések sarkalatos pontja most éppen a tűzszünet időtartama, mert a palesztinok négyhetes időszakot indítványoztak. Ez idő szerint egyetlen olyan dokumentumot sem írtak alá, amely tűzszünetet irányozna elő - hangsúlyozta Peresz a katonai rádióban.

Kairóban, ahol Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel találkozott, Peresz közölte: valóban sikerült megállapodni a palesztinokkal annak módozatában, hogyan lehetne "ismét ellenőrzésük alá vonni a helyzetet".

Peresz azonnali intézkedéseket jelentett be a (palesztin) területeken kialakult életkörülmények megkönnyítésére. Ezeket azonban nem részletezték. Az egyiptomi fővárosból vasárnap délután a jordániai Akabába érkezett Simon Peresz, ahol késlekedés nélkül megbeszélést kezdett II. Abdalláh uralkodóval.

A királyi palotából származó értesülések szerint Peresz arról beszélt, milyen eszközöket tart alkalmasnak arra, hogy véget vessenek a palesztin területeken "megromlott helyzetnek", és megvitatják a kérdéskörben előterjesztett jordániai-egyiptomi elképzeléseket. A találkozó előtt II. Abdalláh telefonon beszélt Ariel Saron izraeli miniszterelnökkel, aki megerősítette: az izraeli-palesztin tárgyalások elsődleges feltétele "a terror teljes leállítása".

Megismételte, hogy Izrael nem ül tárgyalóasztalhoz az erőszak kényszere alatt. Mubarakkal tartott találkozója után Peresz Kairóban már úgy fogalmazott, hogy az izraeliek és a palesztinok között egyetértés született az erőszak leállítására vonatkozóan.

(MTI)

Korábban:

(2001. április 28.)