A német kancellár beköltözik a Mosógépbe<br/>

Vágólapra másolva!
Gerhard Schröder német kancellár szerdán foglalhatja el új hivatali rezidenciáját. A németek által csak Mosógépnek nevezett kancelláriai épület megépítése 20 millió dollárnál is többe került, területe pedig 19 000 négyzetméter.
Vágólapra másolva!

Gerhard Schröder szerdán kapja meg hivatalosan is újonnan megépült hivatali rezidenciájába - írja a BBC. A németek között csak Mosógépnek becézett építmény több mint 20 millió dollárba került. Az új kancelláriai hivatal az újjáépített kormányzati negyed központjában fekszik, nem messze a Reichstagtól.

Schröder amúgy a többi némettel egyetértésben kétségekkel viseltetett a közel 400 irodát magába foglaló két impozáns szárnyból álló épület iránt. A fehér betonból álló építmény tervezőjét, Axel Schultest sokan azzal kritizálták, hogy túl nagy lett a hivatali épület. Schröder meg is jegyezte, hogy a masszív építmény inkább elődjének, a testes Kohlnak való, aki megrendelte - idézte a BBC.

Az épület makettje


Ajánló:

(angolul)