Guido Westerwellét választották az FDP elnökévé <br/>

Vágólapra másolva!
A német Szabaddemokrata Párt düsseldorfi kongresszusának első napján, pénteken a küldöttek nagy többséggel a liberális párt új elnökévé választották Guido Westerwellét. A 39 éves eddigi pártfőtitkár, aki az FDP történetének legfiatalabb elnöke lett, a leadott szavazatok 89 százalékát kapta meg.
Vágólapra másolva!

Fotó: Arnd Wiegmann

A győztes Guido Westerwelle

Az új pártelnök arról nem beszélt, hogy az FDP saját kancellárjelölttel akar-e indulni az elkövetkezendő választásokon, amit a párt "erős embere", Jürgen Möllemann követel. A Gerhardt örök riválisának számító Möllemann kijelentette: a német liberálisoknak hosszú távon utol kell érniük hollandiai vagy belgiumi elvbarátaikat, akik a parlamenti választásokon 25 és 35 százalék közötti eredményt szoktak elérni.

Bundestag-választáson az FDP 1951-ben érte el eddigi legjobb eredményét: akkor a leadott szavazatok 12,9 százalékát szerezte meg.

(MTI)

Ajánló: