Terrorizmus-ellenes török-iráni együttműködés indul <br/>

Vágólapra másolva!
A két rivális szomszéd, Irán és Törökország megegyezett az egymás területét hátországul használó felkelők elleni közös fellépésben.
Vágólapra másolva!

"Törökország és Irán elhatározta, hogy közösen lép fel a terrorista csoportokkal szemben, amelyek bármelyiküket fenyegetik" - mondta Saadettin Tantan török belügyminiszter szerdán Teheránban, miután két napon át tanácskozott iráni kollégájával, Abdol-Vahed Muszavi-Larival. A muszlim lakosságú, de világi államú Törökország gyakran vádolta az iráni iszlám köztársaságot, hogy támogatást nyújt török iszlám radikálisoknak, valamint kurd lázadóknak, beleértve a börtönben lévő Abdullah Öcalan Kurdisztáni Munkáspártját.

Irán azzal gyanúsította Törökországot, hogy segíti az iraki bázisú iráni fegyveres ellenzéki csoportot, a Mudzsahedin Halkot.

(MTI)