Belgrádban vádat emelnek volt állambiztonsági vezetők ellen <br/>

Vágólapra másolva!
Belgrádban a közeljövőben megkezdődhet egykori szerb állambiztonsági vezetők bírósági felelősségre vonása, miután az ügyészség szerdán közölte: hivatalosan vádat emeltek a titkosszolgálat négy volt vezetője, köztük a szolgálat egykori parancsnoka, Radomir Markovics ellen.
Vágólapra másolva!

A belgrádi körzeti ügyészség közleményben tudatta, hogy államtitok kiadása miatt múlt pénteken vádat emelt Markovics és egykori helyettese, Nikola Csurcsics, továbbá Milan Radonjics volt fővárosi titkosszolgálati vezető és helyettese, Branko Crni ellen.

 Rade Markovics
Rade Markovics, Milosevics
titkosrendőrségének feje

Markovics 1998 őszén került a szerb titkosszolgálat élére, a jugoszláviai fegyveres szervezetek élén akkoriban végrehajtott személycserék részeként. A milosevicsi vezetés idején az akkori szerb ellenzék részéről Markovicsot is bírálatok érték az ellenzékkel szembeni belgrádi fellépések miatt.

Milosevics tavalyi bukása után Markovics egy ideig, az új szerb kormány idén januári megalakulásáig még megőrizte tisztségét, február végén azonban őrizetbe vették.

(MTI)

Ajánló:

Az [origo] dossziéja

Korábban:

(2001. május 9.)